Októberben ismét kolbászfesztivál Békéscsabán

Bulvár, 2018.09.27

Idén októberben is megrendezik a Csabai Kolbászfesztivált, amelynek kolbászkészítő versenyére 750 csapatot várnak - közölte a rendezvény csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján a fesztivál igazgatója Békéscsabán.

Hégely Sándor elmondta: az október 19-én kezdődő fesztivál egyszerre szól a disznóvágás és a kolbászkészítés hagyományainak megőrzéséről és azok átadásáról.

A fesztiváligazgató jelezte, hogy a négynapos gasztrokulturális fesztiválra az ország minden tájáról érkeznek vendégek, de Európa szinte minden országa is képviseltetni fogja magát a rendezvényen.

A fesztivál helyszíne nem változott, idén is a békéscsabai sportcsarnokba és környékére várják az érdeklődőket, ahol két hatalmas, egyenként 4000 négyzetméteres sátrat is felállítanak, és ahol élelmiszeripari kiállítást is rendeznek.

A hagyományokhoz híven az első nap az ifjúságé: várhatóan 250 csapat fogja összemérni kolbászkészítő tudását, és osztálykirándulás keretében is érkeznek diákok a fesztiválra például a fővárosból.

A szombati napon a felnőttek küzdenek meg egymással a fesztivál legnagyobb attrakcióját jelentő kolbászkészítő versenyen. A vasárnap a nyugdíjasoké, amikor az idős korosztály mutathatja be tudását, és hétfőn rendezik meg a mangalicanapot, amelyen a Csabai Kolbászklub tagjai, valamint elismert séfek mutatják meg az érdeklődőknek, hogy mi mindent lehet készíteni mangalicahúsból.

Az egyetlen változás idén, hogy a szárazkolbász-készítő versenyt előrehozták: a szakavatott zsűri október 4-én dönt arról, ki lesz az idei kolbászkirály.

A fesztiválon esténként nagykoncertekkel is várják a Békéscsabára látogatókat: a négy nap alatt fellép Rúzsa Magdi, a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar és a Neoton is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!