Új fajok bemutatását tervezi és különleges programokat tart a pécsi állatkert

Bulvár, 2020.01.25

Rendezvényekkel, programokkal és új állatfajok bemutatásával szeretné megünnepelni fennállásának hatvanadik évfordulóját a tavaly látogatószám és bevételek tekintetében is kiemelkedő évet záró, néhány éve megújított pécsi állatkert az idén.

Siptár Dávid, az intézmény igazgatója az MTI-nek felidézte: a hat évtizeddel ezelőtt, még társadalmi munkában megépített létesítményt 2016-ra csaknem kétmilliárd forintból teljes egészében átépítették, korszerűsítették, azóta pedig folyamatosan egyre több látogatót fogadnak.

Mint mondta, idén a jubileum alkalmából a rendezvények, programok mellett olyan új - meglepetésnek szánt - fajok bemutatását tervezik, amelyek korábban még nem éltek az állatkertben, egyben részesei az Európai Fajmegmentő- és Tenyészprogramnak.

Hozzátette: a park évről évre egyre több fajt tud bemutatni. A modernizálást követő újranyitáskor 238 faj 363 egyede élt az állatkertben, tavaly pedig már 308 faj 1429 egyedét lehetett megtekinteni a mecseki létesítményben. E folyamatot segíti szerinte, hogy az intézmény tavaly szeptember óta a világ egyik legrangosabb szervezetének, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének teljes jogú tagja.

Felidézte: 2019-ben számos újdonsággal találkozhattak a látogatók. Beruházások tekintetében megvalósult a papagájok élőhelyének fejlesztése, így elkészülhetett egy új, nagyméretű röpde a madarak számára, emellett egy 2500 literes akváriumot kapott a kétkarmú teknős és befejezték a borjúfóka medencéjének fejlesztését. Utóbbi szaporítási szempontból fontos, hiszen az állatkert életében kiemelten kezelik az új jövevények érkezésének előkészítését.

A születések szempontjából a szalagos varánuszok számítanak a legérdekesebbnek, hiszen az utódok feltehetően szűznemzéssel fogantak, amit ennél a fajnál korábban még sohasem dokumentáltak - részletezte az igazgató. Hozzátette: kilenc év kihagyás után újra örvös pekari malac születésének örülhettek, a nyár folyamán pedig a látogatók szeme láttára hozta világra hatodik borját az állatkert amerikaibölény-tehene. Mellettük a sárga-kék arák és a pávák is szaporodtak, de megszülettek a szavannacerkófok és a zászlós farkú kolobuszok családjának legfiatalabb tagjai is, ahogy alpaka-, láma- és prérikutya-kölyköknek is örülhettek a látogatók Pécsen.

Siptár Dávid kiemelte, hogy a 2019-es esztendő kiemelkedő év volt a pécsi intézmény történetében, hiszen újabb több ezer fővel tudták növelni fizető vendégeik számát és bevételeiket, folytatva ezzel az újranyitás óta eltelt évek tendenciáit.

Az igazgató kiemelte, hogy tavaly a vendégeket távol tartó esős időszakok és nyári forró napok ellenére is több mint 150 ezren váltottak jegyet intézményükben, 2018-hoz képest több mint tíz százalékkal nőtt a bevételük az új attrakcióknak és a hétről hétre rendezett kreatív és népszerű programoknak köszönhetően. Siptár Dávid arról is szólt, hogy az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) félmilliárd forintos pályázatának keretében több mint hatezer iskolás vehetett részt a pécsi állatkertben ingyenes, természettudományos és élménypedagógiai foglalkozásokon, ami a hazai állatkertek tekintetében kiemelkedő eredmény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!