TV műsor

Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók

Bulvár, 2019.08.23

Újabb nyolcezres csúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók: Varga Csaba a Dhaulagiri csúcsra készül, míg Lengyel Ferenc a korábban tervezett Sisapangma helyett a Manaszlu meghódítására indul szeptember elején oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül - közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere pénteken az MTI-vel.

Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók Az eredeti tervek szerint ősszel csak Lengyel Ferenc indult volna nyolcezres expedícióra a csapat tagjai közül, de Varga Csaba a Hidden Peak júliusi megmászása után döntött úgy, hogy még egy hegycsúcs megmászásával próbálkoznak.

A Nepálban fekvő 8167 méteres Dhaulagiri a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa, amelyet a magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak (1968-2013) sikerült megmásznia még 2006-ban. Ha sikerrel jár, ez lesz Varga Csaba erdélyi mászó 5. nyolcezrese.

A közlemény idézi Varga Csabát, aki elmondta: "úgy érzem jól sikerült a felkészülésem, a Hidden Peaket mostoha körülmények között is sikerült megmászni és maradtak tartalékaim".

Az eredeti tervek szerint Lengyel Ferenc a 8027 méteres Sisapangmára indult volna, de a kínai hatóságok őszre senkinek nem adnak mászóengedélyt. A hegymászó ezért úgy döntött, hogy a Manaszlut szeretné meghódítani. A szintén Nepálban található 8156 méter magas csúcs a nyolcadik legmagasabb a világon.

Mindkét hegymászó az elmúlt napokban a Fogarasi-havasokban edzett Romániában.

A közlemény felidézi, hogy Lengyel Ferenc nyári expedíciója is sikerrel zárult: a 7134 méter magas Ibn Szína-csúcsot mászta meg júliusban.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!