Varga Csaba elindult negyedik nyolcezres csúcsának meghódítására a Himalájába

Bulvár, 2019.06.22

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó szombaton indult el Pakisztánba, hogy meghódítsa negyedik nyolcezres hegycsúcsát, a 8080 méter magas Hidden Peaket (Gasherbrum I. vagy G1) - tájékoztatta Bíró Dániel, a Kalifa Magashegyi Expedíciók 2019 kommunikációs menedzsere az MTI-t.

Varga Csaba pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül szeretné megmászni a Karakorum-hegyvonulat egyik legmagasabb, a Föld 11. legmagasabb csúcsát a Kalifa Alpin Csapat tagjaként. A hegymászó szombaton Iszlámábádba repült, onnan a tervek szerint a hónap végéig éri el az alaptábort.

"Idén még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettem a felkészülésre, sokat másztam és heti 130 kilométert futottam terepen, plusz a versenyek és túrák, a terepfutás kiemelt szerepet kapott az edzésprogramomban. A hegymászásra elsősorban sportként tekintek, egy nyolcezres csúcsának elérése komoly sportteljesítmény. Ezúttal a 8080 méter magas G1-et néztem ki magamnak, technikás hegyről van szó, meg kell érte dolgozni. Jól akklimatizálódva, de minél gyorsabban szeretném megmászni" - idézi a közlemény Varga Csabát.

Az erdélyi magyar hegymászó hozzátette: "bárhol is éljünk a nagyvilágban, őrizzük meg magyarságunkat". Varga Csabát Erőss Zsolt élménybeszámolói terelték a hegymászás felé, habár a bihari hegyektől hosszú út vezetett a Himalájáig. Első nyolcezres sikerét 2013-ban aratta a 8035 méter magas Gasherbrum II. megmászásával. Ezt további 2 nyolcezres siker követte: 2014-ben a 8051 méter magas Broad Peak, 2017-ben pedig a 8163 méteres Manaszlu. Varga Csaba a Kalifa Himalája Expedíció 2018 - Kancsendzönga keretén belül a 8586 méteres hegy alaptáborában emléktáblát helyezett el Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére.

A közlemény felidézi, hogy a Kalifa Alpin Csapat 2019 februárjában alakult Varga Csaba mellett Lengyel Ferenc és Héjja Bálint tagságával. A csapat megalakulásának egyik célja, hogy a magashegyi expedíciózás nemzetközi gyakorlatára jellemző szemléletmódot és felkészülési stílust meghonosítsa. Február óta a hegymászók számos terep- és ultrafutó versenyen, teljesítménytúrán és felkészülési mászáson vettek részt, emellett speciális, hegymászókra szabott étrendet is összeállítottak számukra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!