Vizes vb 2022 - Milák és Kenderesi döntős 200 méter pillangón

Sport, 2022.06.20

Milák Kristóf parádés teljesítménnyel a legjobb, Kenderesi Tamás nagyszerű hajrával a hatodik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón hétfőn, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság harmadik versenynapján.

Milák, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója a délelőtti előfutamban tartalékolva is több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint az összesítésben második helyen egyéni csúcsot úszó svájci Noé Ponti. Ezek után az elődöntőben sem volt kérdéses a sikere, ráadásul üzent is riválisoknak, ugyanis az 1:52.39 perces ideje minden idők kilencedik legjobb úszása ebben a számban.

Milák a vegyes zónában elmondta, edzője, Virth Balázs egy "értékelhető úszást" kért tőle az elődöntőben:

"Ne fürödve jussak a döntőbe, hanem úgy, ahogy csináltam. Komoly úszás legyen, olyan dinamikával, technikával, ami önbizalmat ad majd a fináléra, hogy ott is jól menjen" - mondta Milák hozzátéve, hogy megnyugtatásra inkább trénerének van szüksége.

A riói olimpián 2016-ban ebben a számban szerzett bronzérmével berobbanó Kenderesi délelőtt inkább magára figyelt, mintsem a véleménye szerint a puskaport kissé korán ellövő vetélytársaira, de az 1:55.01 így is a nyolcadik idő volt.

Kenderesi ezúttal is a frászt hozta a nézőkre, mivel 150 méternél még jó két testhossz volt a hátránya, ekkor azonban elképesztő hajrába kezdett és 29.05 másodperces utolsó ötvennel - Milák hajrája 29.57 volt - a harmadik helyre jött fel. Az 1:54.79 perces eredmény idei legjobbja, amivel hatodikként került a fináléba.

"Jó volt ez így, nem? Sikerült azt hoznom, amit elterveztem. Azt továbbra is tartom, hogy az Európa-bajnokságon jobb formában leszek, de most a holnapot szeretném még jobban megcsinálni" - nyilatkozta Kenderesi.

A szám döntőjét kedden 18.54-kor rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!