Vizes vb 2022 - Senánszky Petra elődöntős 50 méter gyorson

Sport, 2022.06.24

Senánszky Petra bejutott az elődöntőbe 50 méter gyorson pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Az uszonyos úszásban kétszeres Világjátékok-győztes, 14-szeres világbajnok magyar versenyző egyéni legjobbjától (24.97) ugyan elmaradt, de 25.24 másodperces idejével a 14. helyen így is bekerült az esti programba.

A 28 éves úszó a vegyes zónában elmondta, kicsit csalódott volt, amikor meglátta az időeredményt, de hozzátette, szerencsére így is ott lesz az elődöntőben.

"Milák Kristófnak hála biztosan telt ház lesz, nekem pedig valahogy még az édesapámat is be kell juttatnom, mert egyelőre nincs jegye" - nyilatkozott az esti programra előre tekintve Senánszky. Megjegyezte, 2011-ben Hódmezővásárhelyen az uszonyosok között már úszott hazai közönség előtt világbajnokságon, akkor is óriási volt a hangulat, de a Duna Arénában sorra kerülő elődöntő várhatóan még nagyobb élmény lesz.

A 28 éves Senánszky hozzátette, a fő célja a párizsi olimpia, így az idén Birminghamben sorra kerülő Világjátékok után újra a medencés úszásra koncentrál majd, hogy valóra váltsa álmát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!