Vizes vb - Dicsérik a Merkely professzor vezette orvoscsapatot

Fina - Vizes VB 2017, 2017.07.29

Kijutott az elismerés a vasárnap záruló magyarországi vizes világbajnokságon az orvosi hátteret biztosító, Merkely Béla professzor vezette csapatnak: a nemzetközi szövetség (FINA) orvosi bizottsága dicsérte meg külön a tevékenységét a csaknem félezer ember alkotta orvos-egészségügyi csoportnak.

"Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, és természetesen jól esett, hogy a FINA illetékes testülete is elismerő szavakkal illette munkánkat, kijelentve, hogy maximálisan elégedettek velünk" - mondta az MTI-nek Merkely Béla, akit szombaton beválasztottak a világszövetség orvosi bizottságába.

"Igyekeztünk megfelelni a ránk szabott feladatoknak, hogy a vb teljes időtartama alatt folyamatos legyen a készenlét, s ha szükséges, azonnal cselekedjünk" - jelentette ki a professzor, aki a Semmelweis Egyetem klinikai központjának elnöke, a tanintézmény rektorhelyettese és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója is egy személyben. "Mintegy százhetven orvos, ugyanennyi önkéntes és csaknem kétszáz szakdolgozó kapott helyet a csapatunkban, amelyben amúgy az összes hazai orvosegyetem képviselteti magát. Vannak közöttünk gyógyszerészek, diplomás ápolók, mentők, medikusok is, és nincs egyetlen olyan önkéntesünk sem, akinek ne lenne köze az egészségügyhöz."

A csoport tagjai a hazai vb valamennyi helyszínén, Budapesten és Balatonfüreden is ott voltak és vannak folyamatosan.

"A két füredi uszoda mellett a Duna Aréna, a Hajós, a BVSC, a Tüske és a Császár-Komjádi uszodák ellátását kellett és kell a vb végéig biztosítanunk. Az úszóversenyeknek otthont adó Duna Arénában három orvosi központot is működtetünk" - említette a professzor, aki adatokkal is szolgált. "Eddig olyan ötszáz fizioterápiás beavatkozást végeztünk, s közel nyolcszáz kezelést a helyszíneken. Különböző megbetegedések, kisebb végtagsérülések, ujj-, arc-, szem-, fül-, orrsérülések fordultak elő leginkább, operálnunk is kellett és belgyógyászati betegségek is akadtak. A világbajnokság végéhez közeledve pedig, amikor már jobban foglalkoznak magukkal a sportolók, a fogászati ellátás is rendkívül népszerűvé vált."

Merkely Béla kitért rá, hogy újraélesztésre szerencsére nem volt szükség, de vízből való mentés több is akadt, főleg a balatoni nyíltvízi versenyek idején. Ezzel összefüggésben is méltatta azt a hatékony együttműködést, amelyet a vízi mentőkkel és az Országos Mentőszolgálattal közösen folytattak a vb alatt.

"Nagyon szorosan dolgoztunk együtt, igazi koprodukcióban és teljesen összehangoltan, napi szinten többször egyeztetve végeztük a feladatokat" - hangsúlyozta.

Az orvos-egészségügyi csapatnak a vasárnappal még nem ér véget a munkája.

"Most pár nap pihenő következik, utána viszont jön az újabb nagy feladat: a szintén hazai rendezésű Masters-világbajnokság. Itt több mint tizenkétezer, huszonöt és száz év közötti amatőr sportolóval kell foglalkoznunk. Olyanokkal, akiknek nincs sportorvosi igazolásuk, csupán nyilatkozatuk van arról, hogy vállalják a felelősségét a sportolásnak" - jelezte előre a várható nehézségeket is Merkely Béla.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!