Vizes vb - Hosszú a harmadik idővel elődöntős 200 m gyorson, Verrasztó 23.

Fina - Vizes VB 2017, 2017.07.25

Hosszú Katinka a harmadik idővel jutott az elődöntőbe 200 méter gyorson, míg Verrasztó Evelyn a 23. helyen fejezte be szereplését a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden.

Elsőként Verrasztó állt rajtkőre, de nem sikerült idei legjobbját sem megúsznia, 1:59.92 perccel futamában a 9. lett.

"Fantasztikus volt ilyen közönség előtt úszni, de a saját teljesítményemet nullásra értékeltem. Nem éreztem, hogy rosszul úsztam, egyszerűen ma ennyi volt bennem" - mondta Verrasztó Evelyn.

A hétfő esti 200 méter vegyes megnyerésével hatszoros világbajnokká előlépett Hosszú korábban azt mondta, egy "érdekes kirándulásnak" fogja fel a 200 méter gyorsot.

Hosszú fordulatos csatát vívott a szám 2008-as olimpiai bajnokával, Federica Pellegrinivel, végül az olasz nyert, a magyar közönségkedvenc pedig 1:56.43 perces idejével - amely bő egy másodperccel marad el 2015-ös országos csúcsától (1:55.41) - másodikként csapott célba. Összesítésben harmadikként lépett tovább a délutáni elődöntőbe.

A női 200 méter gyors érdekessége, hogy egy számban szerepel a jelenkor két legjobb és legeredményesebb úszónője, Hosszú és az amerikai Katie Ledecky. Ez a szám az ötszörös olimpiai bajnok tengerentúli sztár "hazai pályája", Ledecky 1:56.27 perccel bizonyult a leggyorsabbnak futamában, a világcsúcstartó Pellegrini 1:56.07 perccel elsőként került az elődöntőbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!