Vizes vb - Több mint ötvenezer embert hajózott a rendezvény ideje alatt

Fina - Vizes VB 2017, 2017.08.16

Több mint ötvenezer embert szállítottak hajóval a budapesti vizes világbajnokság ideje alatt - közölte a Mahart PassNave ügyvezetője szerdán Budapesten.

Spányik Gábor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vizes világbajnokságra elkészült beruházások hosszan fogják szolgálni a magyar utazóközönséget és a turistákat. A Mahart flottájának jelentős része megújult, az összes - tizenkét - Moszkva típusú hajót teljesen felújították. Ezek a Dunakanyarban és budapesti városnézésen szállítanak majd utasokat.

Spányik Gábor megjegyezte: az utasok biztonságos ki- és beszállását új és felújított kikötők biztosítják, ezeknek a Bp2017 Nonprofit Kft. a tulajdonosa, az üzemeltetője pedig a Mahart PassNave.

Közölte: több mint 300 millió forintból korszerűsítették legnagyobb protokollhajójukat, a Budapestet is, és felújították a szárnyashajókat, amelyeket azonban a Duna vízállása miatt csak az utolsó hat napban használhattak.

Borszéki Gyula (MSZP), a XIII. kerület alpolgármestere a kerületi fejlesztésekről szólva elmondta, jelentősek a vizes világbajnoksághoz kapcsolódó beruházások, bár a "kerület haladását, fejlődési dinamikáját azért nem ez határozza meg" - jegyezte meg.

Elmondta, a vizes világbajnokság tervezésekor a kerületi önkormányzatnak három kérése volt. Ezek közül már elkészült a Dagály fürdő védelmét ellátó árvízvédelmi szakasz és a Dagálysétány utca. Bízik benne, hogy a harmadik kérésük is megvalósul, és a jövő évben megnyit a megújult Dagály fürdő - tette hozzá.

Az alpolgármester szólt arról is, hogy a Duna Aréna építése és az alsó rakparti munkák miatt kivágott fák pótlására mintegy négyezer fát ültettek az elmúlt két évben.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!