A cseh GDP 2,4 százalékkal csökkent az első negyedévben

Gazdaság, 2021.06.29

Az első negyedévben éves összehasonlításban 2,4 százalékkal csökkent a cseh gazdaság - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában a felülvizsgált adatot.

Korábban a statisztikusok 2,1 százalékos GDP visszaesést jeleztek. Negyedéves összehasonlításban az idei első háromhavi csökkenés 0,3 százalékos.

Továbbra is magasabbak a korábbiaknál a háztartások megtakarításai, ami alapvetően a koronavírus-járvány következménye.

A háztartások megtakarításai 3,5 százalékkal nőttek, a kiadásaik pedig 3,4 százalékkal csökkentek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, alapvetően a gazdasági és a kereskedelmi életet ért korlátozások miatt - mondta Vladimír Kerniet, a statisztikai hivatal szakigazgatója.

Negyedéves összevetésben a háztartások bevételei 2,9 százalékkal csökkentek. Ilyen nagyarányú csökkenésre legutóbb 2013 első negyedében volt példa.

Míg a GDP csökkenését nagymértékben a háztartások fogyasztása, valamint a külkereskedelemi egyenleg romlása idézte elő, addig a növekedést a kormányzati beruházások és a tartalékok felépítése támogatta.

A legújabb revízió után 2019-ben a GDP három százalékkal emelkedett, míg a korábbi kimutatások csak 2,2 százalékos növekedést jeleztek. 2020-ban a gazdaság nem 5,6 százalékkal, hanem 5,8 százalékkal esett vissza.

A cseh gazdasági és piaci szakértők egybehangzó a véleménye szerint az idei második negyedévben várhatóan már megindul a gazdasági élénkülés, és növekedni fog a háztartások fogyasztása is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!