A devizalikviditást növelő nemzetközi védőhálót épített ki az MNB

Gazdaság, 2020.07.23

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hónapokban olyan nemzetközi védőhálót alakított ki, amelynek segítségével rövid időn belül akár 10 milliárd euróval képes növelni devizalikviditását, így bármelyik részpiacon fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni a nemzetközi tartalékok biztonságos szintjének megtartása mellett - jelentette be csütörtökön a magyar jegybank.

Az Európai Központi Bankkal (EKB) kötött repo (értékpapír visszavásárlási) szerződés felhasználásával az MNB 4 milliárd euró likviditást biztosíthat a hazai pénzügyi intézmények számára. A Kínai Népköztársaság jegybankjával, a PBoC-val 2013-ban kötött devizacsere-megállapodás (swap) mintegy 2,5 milliárd eurónyi likviditást biztosít, a Nemzetközi Fizetések Bankjával (BIS) kötött repo szerződés 2 milliárd eurót tesz elérhetővé,az amerikai Federal Reserve által meghirdetett repo eszközön keresztül pedig 1-2 milliárd dollár értékű likviditás érhető el az MNB számára - sorolta közleményében az MNB.

A megállapodások eredményeként kiépített védőháló a jegybanki devizatartalékon felül jelent addicionális devizalikviditást. A védőhálóval a jegybank számottevően növelte rendelkezésre álló mozgásterét, ezzel bármelyik részpiacon esetlegesen fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni, a nemzetközi tartalékok biztonságos szintjének megtartása mellett.

Az MNB nemzetközi tartaléka június végén 30,2 milliárd eurót tett ki, amivel érdemben meghaladja az összes releváns referenciamutató értékét - hangsúlyozta az MNB. A tartalékok júniusban 1,1 milliárd euróval gyarapodtak és a február végi állapothoz képest 5,3 milliárd euróval álltak magasabban. Legutóbb 2016 februárjában haladták meg a 30 milliárd eurót.

Közleményében az MNB megjegyzi: az elmúlt évtizedben követett gazdaságpolitika megteremtette és fenntartotta az ország makrogazdasági egyensúlyát, csökkentette a külső és belső sérülékenységét, jelentősen mérsékelte az ország devizakitettségét. Ennek köszönhetően a magyar gazdaságot stabil fundamentumok és erős növekedés mellett érte el a koronavírus-járvány.

A járvány nagyfokú bizonytalanságot okozott a világgazdaságban, egyes részpiacokon különösen megnövelve a volatilitást. A gazdasági növekedés helyreállítása és a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében az MNB kész minden lehetséges támogatást biztosítani a magyar gazdaság számára - hangsúlyozta a közlemény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!