A Graphisoft részvényenként 357 forint osztalékot fizet

Gazdaság, 2021.04.20

A Graphisoft Park SE részvényenként 357 forint osztalékot fizet a forgalomban lévő "A" sorozatú törzsrészvényei után - közölte az ingatlanbefektetési társaság a közgyűlés hatáskörében eljáró igazgatótanácsának döntését a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A határozat szerint a vállalat a "B" sorozatú dolgozói részvények után összesen 73,4 millió forint osztalékot fizet. A társaság tulajdonában lévő saját részvényekre eső osztalékot nem fizetik ki, azt a részvényeseket megillető részesedésként veszik számításba.

Az osztalékfizetésről május 5-ig jelentetik meg a részleteket - ismertették.

A szavazatok legalább 1 százalékával rendelkező részvényesek egy hónapon belül kérhetik a közgyűlés összehívását a beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról döntő határozat utólagos jóváhagyása céljából - olvasható a BÉT honlapjára kikerült dokumentumban.

A Graphisoft Park SE a februárban közzétett jelentése szerint tavaly 4,43 millió euró nettó nyereséget ért el, ami az előző évitől mintegy 510 ezer euróval marad el, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt.

A vállalat részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a részvény hétfőn 3840 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 5280 forint, a legalacsonyabb 3050 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!