A korrupcióellenes hivatal vizsgálja a lemondott horvát gazdasági miniszter büntetőjogi felellőségét az Agrokorban

Gazdaság, 2018.05.16

A horvát korrupcióellenes hivatal (USKOK) vizsgálja Marina Dalic lemondott horvát gazdasági miniszter büntetőjogi felelősségét Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körüli legújabb botrányban - közölte a helyi sajtó szerdán.

A hotmail-botrány néven emlegetett ügyben az ügyészséget a titkosszolgálat (SOA) is segíti.

A hatóságok a tárcavezető privát levelezéseinek tartalmát vizsgálják, amelyeket az Index.hr hírportál a múlt héten hozott nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy ugyanazok írták az Agrokor megmentésére irányuló törvényt, akik később profitáltak annak megvalósításából.

A sajtó és a közvélemény nyomására kedden lemondott a miniszter. Dalic akkor kijelentette: nem követett el semmi törvénytelenséget vagy erkölcstelenséget, de nem akar a kormány és a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) terhére lenni.

A horvát parlamentben szerdán heves vita folyt a kormány felelősségéről is az ügyben.

Davor Bernardic, a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták (SDP) elnöke a parlament feloszlatását és előrehozott választásokat követel. "Rendkívüli állapot van Horvátországban, a kormánynak többé nincs legitimitása, a kabinet, az állami intézmények elvesztették az állampolgárok bizalmát, ezért kérjük a parlament feloszlatását és előrehozott választások kiírását" - mondta.

Anka Mrak Taritas, az ellenzéki GLAS elnöke szerint az Agrokor a "haveri kapitalizmus" eredménye, Andrej Plenkovic kormányfő pedig ahelyett, hogy megszakította volna ezt a gyakorlatot, átalakította annak legrosszabb formájává.

Az előző, szintén HDZ vezette kormány 2016 júniusában bukott meg, miután Tomislav Karamarko, a horvát kormány első miniszterelnök-helyettese ügyében összeférhetetlenséget állapított meg az illetékes parlamenti bizottság, mert felesége üzleti kapcsolatban állt egy olyan céggel, amely a Mol magyar olaj- és gázipari vállalatnak lobbizott.

A sajtó szerint akkor egy mindössze 50 ezer eurós szerződésről volt szó, míg jelen esetben az Agrokorból, tanácsadás címén, félmilliárd kunát (21,4 milliárd forint) vettek ki azok, akik magukra szabták az lex Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi stratégiai cégeknek, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást. A jogszabályt a parlament tavaly április 6-án gyorsított eljárásban fogadta el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!