A KSH új megoldásokat alkalmaz a megnövekedett adatigények kiszolgálására

Gazdaság, 2020.10.20

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új megoldásokat vezetett be a megnövekedett adatigények kiszolgálására - közölte a hivatal kedden az MTI-vel a Statisztikai Világnapra kiadott közleményében.

A 2020. évi Statisztikai Világnap mottója: "megbízható adatokkal kötjük össze a világot".

A KSH közleményében kiemelte, a koronavírus által teremtett helyzetben szinte hetek alatt vontak be új adatforrásokat, vezetettek be új adatgyűjtési módokat, adatfeldolgozási technikákat.

A közleményben idézik Vukovich Gabriellát, a KSH elnökét, aki a hivatal legújabb podcast adásában elmondta, hogy az ENSZ közgyűlése a statisztika fontosságára hívta fel a figyelmet azzal, hogy minden ötödik év október 20-át - a Magyarország által benyújtott javaslat alapján - Statisztikai Világnappá nyilvánította.

Első alkalommal 2010-ben emlékeztek meg ily módon az adatok fontosságáról. 2015-ben több mint 130 ország és regionális szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez.

A közlemény szerint a KSH az elmúlt 5 évben több tízezer adatkérést teljesítettek, honlapjukat egy év alatt több millióan keresték fel.

A KSH honlapján található heti monitort és a koronavírus dossziét a megnövekedett adatigény hívta életre, a pandémia gazdasági és társadalmi hatásainak mérése mind hazai, mind nemzetközi tekintetben új, előremutató megoldások bevezetésére ösztökélte a nemzeti statisztikai hivatalokat - írja közleményében a KSH.

Példaként említik, hogy a KSH web scraping technikákat - honlapokról közvetlenül gyűjtött adatokat - is alkalmaz az árak megfigyeléséhez és a kapcsolódó adatgyűjtéshez, ami különösen a tavaszi időszakra volt igaz. A járvány első hullámának idején ugyanis a munkatársak nem tudtak az üzletekben árakat összeírni. A gépjárműforgalom változásának bemutatásához a KSH a közúti kamerák adatait is felhasználja, az online pénztárgépek adatállományait pedig közvetlenül a NAV-tól veszi át a kiskereskedelmi forgalom minél pontosabb becsléséhez - írják a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!