A Magyar Suzuki növelte árbevételét tavaly

Gazdaság, 2022.06.23

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyára 2021-ben 107 974 autót gyártott, a termelés 4 százalékkal elmaradt az előző évitől a globális chiphiány következményeként, eközben az értékesítés nettó árbevétele 6 százalékkal 1,754 milliárd euróra nőtt egy év alatt - mondták el a cég vezetői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A gyár az idén 147 ezer autó gyártását tervezi.

Tavaly 120 164 autót értékesítettek, ebből 112 989 az esztergomi gyárból került ki. A teljes értékesítés 86 százalékát (103 247 db) 123 országba exportálták.
Az autóipart 2022-ben is sújtó globális problémák miatt az értékesítési darabszám az idén a tavalyi alatt marad a cég várakozásai szerint.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az adózás utáni nyereség elérte 48,8 millió eurót 2021-ben, a 2020. évi 20 millió euró után. A Magyar Suzuki a korábbiaknak megfelelően ezúttal sem fizet osztalékot, a nyereséget beruzázásokra fordítja.

2021-ben Esztergomban 92,9 millió euró beruházást hajtottak végre, az idén pedig mintegy 100 millió eurót fordítanak erre.

Maszato Acumi (Atsumi Masato) vezérigazgató elmondta: a Suzuki a koronavírus okozta válság időszakát arra használta, hogy fejlesztéseket hajtson végre a gyártástechnológiában. Megerősítette, hogy a cég elkötelezett a zöldebb jövő iránt, korábban bejelentett céljaiknak megfelelően 2050-re karbonsemleges üzemekkel és portfolióval fognak rendelkezni. 2025-től megjelennek az elektromos modellekkel, és 2030-tól egyre növelik ezek részesedését a kínálatban.

Urbán László vezérigazgató-helyettes kifejtette: a Suzuki piaci pozíciója megtartása érdekében jelenleg arra koncentrál, hogy a hibridmeghajtás teljes modellskáláján elérhető legyen, így a márka széles fogyasztói réteg számára elérhető maradjon.

A Suzuki márka 2021-ben megtartotta vezető szerepét a magyarországi újautó-piacon. 17 650 autó eladásával részesedése eléri a 14,48 százalékot a személyautók között. Egy évvel korábban 14 783 autót értékesített a 78 tagú országos márkakereskedői hálózat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!