A MASZSZ az új tb-rendelet visszavonására szólította fel a kormányt

Gazdaság, 2020.09.11

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) tiltakozik az új társadalombiztosítási (tb) rendelet ellen, és az azonnali visszavonására szólította fel a kormányt.

A szakszervezet az MTI-nek pénteken küldött közleményében elfogadhatatlannak nevezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendeletét, mert kifizettetné az akár életmentést jelentő sürgősségi ellátást a tb-hátralékban lévőkkel.

A munkavállalói érdekképviselet a közleményben felidézi, a szövetség már tavaly decemberben kritizálta az akkor jóváhagyott új tb-törvényt, és levélben szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá. Pedig az még "csak" a járóbeteg ellátást, a gyógyítást vonta meg azoktól a hátralékosoktól is, akik a szociális helyzetük miatt helyben sem tudnak fizetni - írják.

Áder János akkor hangulatkeltésnek minősítette az advent idejére időzített szakszervezeti tiltakozást, miközben ő aláírásával szentesítette a legelesettebbeket is kirekesztő tb-törvényt - emlékeztet a szakszervezet.

Kordás László azt állítja: a hatalom éppen a járvány első hullámában hagyott az út mellett legalább kétszázezer munkanélkülivé vált embert, és hiába ígérte a miniszterelnök, a kormány nem segített rajtuk.

"Ők minden keservesen megkeresett fillérjüket a megélhetésre fordítják, és bizony elképzelhető, hogy nem futja nekik a havi 7-8 ezer forintos tb-járulékra. Közülük vélhetően rengetegen már hátralékosok, és egyre többen lesznek. Már csak azért is, mert sokan nem tudják, hogy a fizetés nélküli szabadság idejére a munkáltató nem fizeti a társadalombiztosítási járulékot sem, s ezt a kieső részt magának a munkavállalónak kellene külön pótolnia" - írják a közleményben.

A MASZSZ elnöke úgy látja, a rendelettel a hatalom az orvosokra hárítja a döntés felelősségét, holott - szerinte - egyértelmű, hogy a döntéshozók felelőssége, ha ennek a törvénynek esetlegesen tragikus következményei lesznek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!