TV műsor

A német GDP 0,4 százalékkal nőtt az első negyedévben

Gazdaság, 2019.05.15

Németország hazai összterméke (GDP) 0,4 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest - közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Az előző negyedévben még stagnált, 2018 harmadik negyedévében pedig csökkent a német GDP.

Az Európai Unió legnagyobb gazdasága főleg a lakossági fogyasztás lendületes növekedése, és az építőipari és ipari beruházások jelentős bővülése révén indult be ismét. Az államháztartás fogyasztási kiadásai csökkentek. A külgazdasági tényezők befolyása a GDP alakulására vegyes volt, az export mellett az import is növekedett.

A Destatis előzetes adatai alapján éves összevetésben is nőtt a német gazdaság a január-márciusi időszakban, teljesítménye 0,7 százalékkal haladta meg a 2018 első negyedévében elért szintet. A 83 millió lakosú országban 44,9 millióan dolgoztak az év első három hónapjában, ez 481 ezer fős, 1,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A január-márciusi időszak eredménye "az első reménysugár a növekedés nélkül eltelt két negyedév után" - értékelte a Destatis jelentését Peter Altmaier szövetségi gazdasági miniszter.

Azonban a német gazdaság még nincs túl a nehezén, ezért továbbra is mindent meg kell tenni azért, hogy gyors és tartós megoldásokkal lezáruljanak a nemzetközi kereskedelmet hátráltató konfliktusok, és csökkenteni kell a hazai vállalkozások terheit - tette hozzá a miniszter, lehetségesnek és szükségesnek nevezve a társasági adóra, a volt NDK területének felzárkózását szolgáló szolidaritási adóra és az energia árára vonatkozó szabályok átalakítását.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!