A Renault újabb gyanús pénzügyi visszaélést jelzett Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ügyében

Gazdaság, 2019.06.05

A Renault feljelentést kíván tenni a Japánban pénzügyi visszaélések vádja miatt tokiói otthonában házi őrizetben lévő Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ellen, miután 11 millió eurós "gyanús kiadást" talált a Nissannal közös hollandiai leányvállalatnál - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter. Ghosn a Nissannak is a vezetője volt.

A francia autógyártó novemberben kezdeményezett belső vizsgálatot a korábbi kiadásait illetően, miután a volt elnök-vezérigazgatót Japánban pénzügyi visszaélések gyanújával letartóztatták. Ennek a vizsgálatnak a részenként találtak rá a gyanús összegekre az RNBV hollandiai leányvállalatnál.

A Renault igazgatótanácsa, amely kedden ült össze, hogy megvitassa a Fiat Chryslerrel tervezett egyesülés részleteit, kézhez kapta a Mazars könyvvizsgáló jelentését a holland cégről. A következtetések pedig megerősítették, hogy a kiadások ellenőrzésének eljárásában és a pénzügyi átláthatóságban rendellenségek voltak - jelezte közleményében a Renault.

A 11 milliós összeg a közlemény szerint elsősorban Carlos Ghosn magánútjait fedezte külön repülőgépeken, valamint magánkiadásait és adományait.

"A megállapítások alapján az igazgatótanács úgy döntött, hogy felkéri a Renault képviselőit, hogy az RNBV vezetőségében együttműködő Nissan-képviselőkkel együtt tegyék meg a szükséges jogi lépéséket Hollandiában" - áll a közleményben.

A francia gazdasági miniszter szerdán megerősítette, hogy az állam - amely 15 százalékos tulajdonosa a Renault-nak - átad minden rendelkezésére álló bizonyítékot a holland igazságszolgáltatásnak, a feljelentést pedig maga az autógyár teszi meg.

Carlos Ghosn francia ügyvédje visszautasította az átláthatatlanságra vonatkozó vádakat.

"Igazolatlan kiadásokról beszélnek, de nem mondják meg, pontosan melyekről. Hogyan tudnánk válaszolni egy jelentésre, amelyet elrejtenek előlünk?" - mondta szerdán Jean-Yves Le Borgne, aki szerint amint kézhez kapja a jelentést, Carlos Ghosn választ fog adni minden kérdésre.

Az RNBV leányvállalatot, amelynek fele-fele arányban tulajdonosa a Renault és a Nissan, Carlos Ghosn hozta létre. A Nissan hónapok óta azt állítja, hogy a struktúra célja azt volt, hogy elfedje az elnök-vezérigazgató magáncélú kiadásait.

Carlos Ghosn ellen már négy ügyben indított eljárás a japán igazságszolgáltatás: december elején amiatt emeltek vádat, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 65 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Renault céggel szövetségi viszonyban álló Nissant, amelynek szintén elnöke volt.

A Renault vádjai feltételezhetően megnehezítik a védelem feladatát a japán eljárásban. Több hónapos előzetes letartóztatás után Carlos Ghosn jelenleg házi őrizetben van Tokióban, tagad minden vádat, s azt állítja, hogy a Nissan összeesküvésének áldozata.

A volt elnök-vezérigazgató ellen a belső vizsgálatot követően februárban már Franciaországban is eljárás indult, amiért 50 ezer eurós "személyes kedvezményt" kapott a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében. A gyanú szerint Carlos Ghosn a Versailles-i Kastélyban 2016-ban rendezett esküvőjét a Renault-val fizettette ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!