A román jegybank 1,50 százalékra emelte az alapkamatot

Gazdaság, 2021.10.05

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa keddi monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,50 százalékra emelte a román alapkamatot.

A jegybank közleménye pár perccel azt követően jelent meg, hogy a bukaresti parlamentben megbukott a Florin Citu román miniszterelnök által vezetett kormány.

Az alapkamat január óta volt a történelmi mélypontnak számító 1,25 százalékon, akkor 25 bázisponttal csökkentették 1,50 százalékról. A testület a keddi ülésén a kamatfolyosó két szélét is 25 bázisponttal emelte, így 1 százalékra emelte az egynapos lejáratú jegybanki betét kamatlábát, illetve 2 százalékra növelte az egynapos lejáratú hitel kamatlábát. Ugyanakkor a központi bank nem módosította a kereskedelmi bankok kötelező lej és valuta tartalékrátáját. Augusztusban 5,25 százalékra emelkedett a román éves inflációs ráta, miután júliusban 4,95 százalék volt.

A román központi bank augusztusban az idén immár harmadszor módosította felfelé az inflációs várakozását, így az idei év végére 5,6 százalékos fogyasztói árindexre számít. A jövő évi inflációs előrejelzését is emelte, így a korábban jelzett 3,0 százalék helyett 2022 végére 3,4 százalékos fogyasztóiár-emelkedést valószínűsít. Az infláció főleg amiatt nőtt a reméltnél gyorsabb ütemben, mert a földgáz és a villamosenergia átlagosan 21 százalékkal drágult az elmúlt egy évben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!