A román jegybank enyhén csökkentette az idei inflációs előrejelzését

Gazdaság, 2020.02.11

A Román Nemzeti Bank (BNR) 0,1 százalékponttal, 3 százalékra csökkentette az idei inflációs előrejelzését - közölte kedden Mugur Isarescu, a BNR kormányzója.

A nemzeti bank korábban 3,1 százalékos inflációval számolt. Isarescu azt is közölte, hogy 2021-ben 3,2 százalékos fogyasztói árindex várható.

Elmondta, hogy a belföldi fogyasztás továbbra is erős a bérnövekedések miatt, de a gázárak liberalizálása a lakossági fogyasztók számára növelheti az inflációt.

A jegybank elnöke aggodalmát fejezte ki az ikerdeficit, vagyis a folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiányának egyidejű fellépése miatt.

Románia folyó fizetési mérlegének hiánya tavaly az első 11 hónapban csaknem 21 százalékkal nőtt, és elérte a 9,924 milliárd eurót. Az államháztartás hiánya 2019-ben a román bruttó hazai termék 4,6 százalékát tette ki, az idén 3,6 százalék deficitre számítanak.

A jegybank inflációs előrejelzése szerint ugyanakkor a koronavírus csökkentheti a fogyasztói árak emelkedését, akárcsak az eurózóna gazdaságának kilátásai, a kereskedelmi viták felerősödése, valamint a Brexit véglegesítése.

Tavaly decemberben 4 százalék volt Romániában az éves inflációs ráta, ami meghaladta a román jegybank által célul kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!