A Takarék Csoport országosan 30 ezer falusi csok igénylésére számít

Gazdaság, 2019.05.22

Mintegy 150 milliárd forint értékben 30 ezer család részesülhet a falusi családi otthonteremtési kedvezményben (csok) három év alatt a Takarék Csoport elemzői szerint.

Az MTI-nek szerdán eljuttatott közlemény szerint a Takarék Csoport komoly érdeklődésre számít a falusi csok iránt, amelynek újdonsága, hogy célzottan, legfeljebb ötezer emberből álló, csökkenő lakosságú kistelepüléseken élő családok számára tesz elérhetővé jelentős, vissza nem térítendő támogatást. A júliustól induló program várhatóan azoknak a családoknak a körében lesz népszerű, amelyek helyben tervezik a gyermekvállalást és az otthonteremtést vagy nagyvárosból szeretnének kiköltözni az érintett településekre.

A következő években a falusi csok keretében nyújtott támogatás összege országos szinten elérheti akár az 50 milliárd forintot évente, a támogatásban részesülő családok száma pedig az évi 10 ezret. A falusi csok a Takarék Csoport szakértői szerint a magyar ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti. A hagyományos családi otthonteremtési kedvezményhez hasonlóan a támogatás mellé államilag támogatott kedvezményes hitel is igényelhető, amelynek teljes értéke összbanki szinten megközelítheti az évi 20 milliárd forintot.

A közlemény idézte Egerszegi Ádámot, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. alelnökét, aki kifejtette, hogy a takarékok fontos szerepet játszhatnak a támogatások kiközvetítésében és az ahhoz felvehető kedvezményes hitelek folyósításában. Várakozásaik szerint a falusi csok-támogatások 30-40 százalékát a takarékok közvetítik majd ki - tette hozzá a szakember.

A takarékok jelentős tapasztalattal rendelkeznek a csok-támogatások folyósításában, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt években a Takarék Csoport közvetített ki minden ötödik csokot, összességében mintegy hatvan milliárd forint értékben. A takarékok által befogadott csok igénylések majdnem 93 százalékáról már érvényes szerződés született, illetve 86 százalékukat már folyósították is a családoknak. A támogatás mellé a takarékok mintegy 27 milliárd forint értékű államilag támogatott kedvezményes hitelt is nyújtottak.

A falusi csok újabb lendületet adhat a helyi családok gyermekvállalásának és otthonteremtésének, továbbá növelheti a fizetőképes keresletet a majdnem 250 ezer, jelenleg üresen álló falusi lakóingatlan iránt, ezen felül pedig a támogatás munkalehetőséget is biztosíthat a helyi vállalkozóknak, így jelentős mértékben ösztönözheti a helyi, főként építőipari vállalkozások fejlődését is - olvasható a Takarék Csoport közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!