A válság miatt kiegészítő adót vetnek ki a nyereségüket növelő nagy cégekre Horvátországban

Gazdaság, 2022.11.17

Horvátországban különadót vetnek ki a 300 millió kunát (16,3 milliárd forint) meghaladó bevétellel rendelkező, és az idén az elmúlt négy év átlagos nyereségét több mint 20 százalékkal felülteljesítő cégekre - jelentette be Marko Primorac pénzügyminiszter a kormány csütörtöki ülését követően.

Az adó alapja az elmúlt négy év átlagprofitja plusz 20 százalék feletti nyereség, mértéke 33 százalék.

A tárcavezető hangsúlyozta: hogy az új adó célja az adófizetők nyereségének újraelosztása, nem a vállalkozók megbüntetése, vagy a megszerzett jövedelmük elvonása.

Ezekben, a polgárok és vállalkozók számára is nehéz időkben a szolidaritásnak kell előtérbe kerülnie, mindenkinek viselnie kell a válság terhét. Az adó bevezetése indokolt és méltányos, hiszen azokra a legnagyobb adófizetőkre terjed ki, akik a nehéz körülmények ellenére is jelentős nyereségre tettek szert - jelentette ki a pénzügyminiszter.

A törvényjavaslat bizonyos kivételeket is tartalmaz, így ha egy vállalkozó anyagi vagy nem anyagi javak értékesítésével szerzett bevételt és nyereséget, arra nem számolnak fel plusz adót - mondta Marko Primorac.

A törvénytervezetet a kormányülést követően közvitára bocsátották.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!