A vártnál kevésbé csökkent Kína külkereskedelmi forgalma

Gazdaság, 2019.11.08

A vártnál kisebb mértékben csökkent Kína exportja és importja októberben, miközben az amerikai-kínai kereskedelmi háború legújabb fejleményeként a felek a kölcsönösen kivetett pótvámok fokozatos kivezetését tervezik.

A kínai vámhivatal pénteken közzétett adatai szerint októberben a kivitel dollárban számított értéke éves összevetésben 0,9 százalékkal esett vissza, szemben az elemzők által jósolt 3,5 százalékos zsugorodással. A csökkenés, bár jócskán enyhült a szeptemberi, 3,2 százalékos visszaeséshez képest, már harmadik hónapja tart. A tartós zsugorodás hátterében a változatlanul gyenge kereslet, valamint az elhúzódó, amerikai-kínai kereskedelmi háború áll, amelynek folyományaként ráadásul szeptember 1-től újabb, több mint 125 milliárd értékű kínai árucikkeket sújtó amerikai büntetővámok léptek életbe.

A behozatal dollárban számított értéke októberben 6,4 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Elemzők 8,9 százalékos visszaesésére számítottak a szeptemberi, 8,5 százalék után. A kínai import ezzel hatodik hónapja lejtmenetben van, növekedést ugyanis utoljára áprilisban produkált. Az eredmény nem meglepő a nemrégiben közzétett, gyenge termelési adatok, illetve termelői árindexek tükrében.

A kínai külkereskedelmi mérleg 42,81 milliárd dolláros többlettel zárt októberben, míg elemzők 41,20 milliárd dollárra számítottak a szeptemberi 39,65 milliárd dolláros szufficit után.

A politikailag is különösen érzékeny amerikai relációban a külkereskedelmi többlet 26,42 milliárd dollár volt októberben, emelkedett a szeptemberi 25,88 milliárd dollár után. A január-októberi időszakban azonban az Egyesült Államokba irányuló kínai kivitel továbbra is csökkenést mutat: a tavalyi év azonos időszakához képest 11,3 százalékkal 347,8 milliárd dollárra zsugorodott, miközben az amerikai termékek importja az év első tíz hónapjában éves összevetésben 25,4 százalékkal 100 milliárd dollárra esett vissza.

Az Európai Unióba irányuló kínai kivitel ezzel szemben éves összehasonlításban 5,1 százalékkal 226,8 milliárd dollárra emelkedett a január-októberi időszakban, míg az uniós termékek importja a tavalyi év azonos időszakához képest 0,1 százalékkal 579,6 milliárd dollárra nőtt az év első tíz hónapjában.

Az Egyesült Államok és Kína 16 hónapja áll egymással kereskedelmi konfliktusban, amelynek feloldására egy részmegállapodás kidolgozásán dolgoznak. Csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette: a felek megállapodtak abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat. Az Egyesült Államok részéről ugyanaznap megerősítették a pótvámok kivezetésének tervét. Azzal kapcsolatban azonban, hogy pontosan mikor és hol találkozna a két elnök a részmegállapodás megkötésére, egyelőre egyik fél sem adott tájékoztatást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!