A Velencei-tó és a Vértes körzetében drágultak leginkább az ingatlanok az üdülőkörzetek közül

Gazdaság, 2019.06.24

A Velencei-tó és a Vértes körzetében emelkedtek legnagyobb mértékben az ingatlanárak tavaly a kiemelt üdülőkörzetek közül, a legdrágábban azonban továbbra is a Balaton mellett lehet házat, lakást vásárolni, itt a nyaralók átlagos négyzetméterára meghaladja a lakóingatlanokét; a nagy tavak közül pedig a Tisza-tónál lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni - áll a Takarék Index elemzésében.

A Velencei-tónál és a Vértes üdülőkörzetben az átlagos négyzetméterárak 23,1 százalékkal emelkedtek. Második helyen a Mátra-Bükk üdülőkörzet állt 22,8 százalékos áremelkedéssel, a harmadik pedig Budapest üdülőkörzet lett 21,5 százalékos drágulásával, de nem sokkal maradt el ettől a Balaton (21,1 százalék) sem. A legkevésbé a Tisza-tó környékén változtak az árak, 12 százalékkal emelkedtek.

A Takarék Index elemzői szerint 2019-ben erőteljes, országosan 10 százalék alatti, Budapesten inkább 10-15 százalék közötti áremelkedés lehet a lakóingatlanoknál. A nyaralók áremelkedésében a falusi csoknak is szerepe lesz, amely számos Balaton környéki településen elérhető lesz, így adott esetben ezeken a településeken nőhet az állandó lakosok száma, ez pedig felfelé hajthatja majd az otthonok árát - írták.

Budapest után a Balaton környékén legmagasabbak a fajlagos átlagárak, 334 ezer forint körül mozognak, Sopron, Kőszeghegyalja térsége áll a második helyen 320 ezer forinttal, a legolcsóbban a Tisza-tónál lehetett lakóingatlant vásárolni üdülőövezetben, ott alig valamivel haladta meg a 60 ezer forintot a négyzetméterenként fizetendő összeg.

A nyaralók a legdrágábbak a Balaton környékén, 421 ezer forint körüli négyzetméterárral, magasabb a fajlagos átlagos ár, mint a lakóingatlanoknál. A második helyen a Velencei-tó környéke áll, átlagosan 264 ezer forintta, a Dunakanyarban átlagosan 209 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek gazdát az üdülők. A legolcsóbban nyaralóhoz jutni a Mecsek-Villány térségben lehetett, ott a 100 ezer forintot sem érte el az átlagos négyzetméterár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!