A versenyhivatal jóváhagyta az AutoWallis többségi tulajdonszerzését az Iniciál Autóházban

Gazdaság, 2020.11.20

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta, hogy az AutoWallis többségi részesedést szerezzen a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozíciót betöltő, 130 embert foglalkoztató Iniciál Autóház Kft.-ben - közölte az AutoWallis Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A közlemény szerint az AutoWallis tavaly kötött együttműködést a 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Iniciál Csoporttal, amelynek egyik lépéseként július elején a tulajdonába került az Iniciál 40 százaléka, majd augusztusban további 20 százaléka - ezt hagyta most jóvá a GVH -, így összesen 60 százaléka.

A második lépésben megszerzett 20 százalékos Iniciál részesedést 868 millió forint összegű apportos tőkeemelés részeként szerezte meg az AutoWallis. A GVH jóváhagyását követően zártkörben kibocsátandó 10 049 568 darab AutoWallis részvény apportálási árfolyama a vállalat korábbi tőkeemelésről szóló döntésének megfelelően 86,4 forint. Az apport ellenében kapott részvényekre az eladók elidegenítési tilalmat vállaltak, ennek értelmében 2021. május 31-ig egyáltalán nem értékesíthetnek részvényeket, ezt követően pedig 5 évig korlátozott mennyiségben, ütemezésben és árfolyamértékben is előre meghatározott módon válhatnak meg részvényeiktől.

Az Iniciál hét autómárka (Dacia, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Suzuki és Toyota) értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozik négy telephelyen (Győr, Mosonmagyaróvár, Sopronban és Szombathely), a vállalat árbevétele tavaly 19,3 milliárd forint volt.

Az Iniciál Csoport ügyvezetője és szakmai irányítója a többségi tulajdonrész megszerzését követően is Taródy Zsolt marad.

A tranzakciónak köszönhetően az AutoWallis csoport tagjai további meghatározó pozíciójú flottamárkákkal egészültek ki, ami jól illeszkedik a tavaly meghirdetett stratégiába, hogy a vállalat 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen.

Az elmúlt hónapokban bejelentett nemzetközi tranzakciók, így az Opel márka négy országra kiterjedő importőri jogának megszerzése mellett a mostani tulajdonszerzés jelentős mérföldkő az AutoWallis történetében, ugyanis a forgalmazott márkák bővülése mellett Magyarországon is emelkedik a csoport értékesítési pontjainak száma - olvasható a társaság közleményében.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a péntek délutáni kereskedésben 84 forinton állt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 112, a legalacsonyabb 51,2 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!