A francia munkanélküliek jelentős többsége nem él vissza a segélyezési rendszerrel

Gazdaság, 2017.11.09

A francia munkanélküliek 86 százaléka aktívan keres munkát és teljesíti a segélyért járó minden kötelezettségét - derül ki a francia munkaügyi hivatal ellenőrzéseiből, amelynek eredményét csütörtökön ismertette a Les Échos.

A francia gazdasági napilap kommentárja szerint a nyilvánosságra hozott adatokkal lezárulhat az a vita, amely szerint a munkanélküliek azért nem dolgoznak, mert nem akarnak.

A polémia 2013-ban akkor lángolt fel, amikor az akkori szocialista munkaügyi miniszter, Francois Rebsamen jelezte, hogy a munkáltatói szervezetek nyomására megerősítik a munkanélküliek ellenőrzését annak érdekében, hogy kiszúrják a csalókat és a betöltetlen munkahelyekre könnyebben találjanak munkaerőt.

A munkanélküli hivatal vezetősége végül 2015 májusban tette általánossá az álláskeresők rendszeres ellenőrzését, amit azóta mintegy kétszáz, teljes állású munkatárs végez. A másfél éve beindított program célja az volt, hogy az álláskeresőket ösztönözze arra, hogy ténylegesen keressenek munkát és kiszűrje azokat, akiknek nagyobb támogatásra van szüksége az álláskeresésben.

Az elmúlt másfél évben mintegy 270 ezer ellenőrzést követően az álláskeresők 14 százalékát zárták ki hosszabb-rövidebb ideig a segélyezési rendszerből, mert nem teljesítette a kötelezettségeit, a többi 86 százalékról viszont megállapították, hogy szabályosan jogosult a segélyre, mert folyamatosan keres munkát.

A Les Échos által közzétett adatok szerint a havonta elvégzett mintegy 12 ezer ellenőrzés alapján kiderült, hogy 100 álláskeresőből 11 az ellenőrzés ideje alatt önállóan talált munkát vagy átképzési programot, 55-en pedig minden kötelezettségüket teljesítették ahhoz, hogy jogosultak legyenek munkanélküli segélyre, miután folyamatosan kerestek munkát. A maradék 34-ből 20-an egyéni tanácsadást követően aktívan elkezdtek munkát keresni, s csak 14 százalékot törölték a jogosultak közül vagy függesztették fel hosszabb-rövid időre azért, mert nem működött kielégítően együtt a hivatallal, illetve elutasította a felajánlott munkalehetőségeket.

Emmanuel Macron francia államfő az elnökválasztási kampányban azt ígérte, hogy ötszörösére emeli az ellenőrzések számát, párhuzamosan a munkanélküli segélyezés reformjával, amely a közel 10 százalékos munkanélküliség csökkentését célzó munkajogi reformot követően a következő nagy kormányprogramnak ígérkezik. A segély ezentúl nemcsak azoknak járna, akiket elbocsátottak, hanem azoknak is, akik felmondtak, illetve a megrendelés nélkül maradt egyéni vállalkozóknak is. Ez utóbbiak jelenleg nem jogosultak segélyekre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!