Afrikai sertéspestis - Nébih: Borsodban újabb területen azonosították az afrikai sertéspestis vírusát

Gazdaság, 2019.01.14

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hangony község külterületén talált vaddisznó tetemében mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal hétfőn a honlapján.

Hozzátették, az új esetet január 13-án, a betegség szempontjából magas kockázatú területen azonosították. Az elmúlt négy hónapban az e területről beküldött több mint 150 - főleg az állománygyérítés során kilőtt vaddisznókból származó - minta eddig mind negatív eredményt adott.

Tavaly április végén Heves megyében, májusban Szabolcs-Szatmár-Beregben, majd októberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azonosították a vírust.

A járványügyi nyomozás folyamatban van. Az országos főállatorvos - a korábbi esetekhez hasonlóan - minden szükséges intézkedést haladéktalanul elrendelt - olvasható a Nébih honlapján. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

Kiemelik, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, gazdasági kára azonban a megbetegedett állományok leöléséből és a kereskedelmi korlátozásokból adódóan jelentős.

A Nébih felhívja a figyelmet arra, hogy a betegség nemcsak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet.

Tilos a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal ("moslékkal") takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot.

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és naponta frissített információk találhatók a Nébih honlapján: http://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!