Airbus: az Egyesült Államoknak csökkentenie kellene az uniós büntetővámokat

Gazdaság, 2019.12.02

Az Airbus szerint Egyesült Államoknak mintegy 2 milliárd dollárral csökkentenie kellene az Európai Unió egyes termékeire, így a repülőgépekre októberben kivetett büntetővámot.

Az európai repülőgépgyár MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a Kereskedelmi Világszervezet vizsgálóbizottsága megállapította: az uniós államoktól kapott hitelei az A380-as programra nincs hatással versenytársa, az amerikai Boeing értékesítésére. Ennek egyik oka, hogy a típust az Airbus már nem forgalmazza, így abból nem keletkezhet kára a Boeingnek.

Ez indokolja az Airbus szerint a büntetővámok csökkentésének igényét.

Az európai repülőgépgyártó leszögezte, több WTO-ajánlásnak is eleget tettek az A350-es típus programjával kapcsolatban, és bár még sok WTO-ajánlást kell átvezetniük, a cég bizonyította, hogy hajlandó változtatásokat eszközölni és fair módon szeretne üzletet kötni. Ezzel szemben a Boeing az Airbus szerint továbbra is tiltott állami támogatást kap az Egyesült Államoktól, és ez évi 12 milliárd dollár kárt okoz az európai cégnek.

Az EU ezért ellenlépések meghozatalát kérte az ENSZ kereskedelmi szervezetétől, döntés jövő évben várható - tették hozzá.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a Kereskedelmi Világszervezet nem ért egyet az Airbus álláspontjával, közlésük szerint az A380-as programra adott hitel mindaddig rontja a Boeing gazdasági érdekeit, amíg a típus gyártásban van. Bár az Airbus már nem fogad új rendeléseket, a típus gyártása 2021-ben fejeződik csak be.

Az Airbus tulajdonosi körében állami vállalatokon keresztül a francia, a német, a spanyol és a brit kormánynak is megtalálható. A tulajdonosok a gyártónak a 2000-es évek elején adtak kölcsön az A380-as kifejlesztéséhez.

A Superjumbo néven is ismert géptípus értékesítését idén februárban állította le az Airbus. A WTO szerint ez a kölcsön torzítja a versenyt, erre hivatkozva vethetett ki az Egyesült Államok októberben mintegy 7,5 milliárd dollár értékű európai árucikkre - köztük repülőgépekre és alkatrészeikre - büntetővámot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!