AKI: csökkent a műtrágya és a növényvédő szerek értékesítése tavaly az utolsó negyedévben

Gazdaság, 2023.02.08

A műtrágya-értékesítés volumene tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, növényvédő szerekből pedig 54 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint 2021 utolsó három hónapjában - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.

A műtrágyák közül a legnagyobb visszaesés az ammónium-nitrát (AN), a kálisó és a MAP (momoammónium-foszfát) esetében történt. Az AN iránti kereslet az ötödére, a kálisóé és a MAP-é 70 százalékkal csökkent. A karbamid forgalma közel a két és félszeresére nőtt, míg Nitrosol, DAM-ból 28 százalékkal többet adtak el a forgalmazók, mint 2021 negyedik negyedévében. Mészammon-salétromból (MAS) is 20 százalékkal csökkent az értékesítés.

A legnagyobb kereslet volumenben a mészammon-salétrom (MAS) és a karbamid iránt volt, a negyedik negyedéves értékesítés 81 százalékát ez a két termék adta. Az értékesítési árak ugyan 1,6-2,7-szeresére emelkedtek 2021 negyedik negyedévéhez mérten, de 2022 utolsó negyedévében valamelyest csökkenni kezdtek az AKI összeállítása szerint.

Az AKI által megfigyelt növényvédő szerekből 54 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint 2021 utolsó negyedévében, annak ellenére is, hogy a megfigyelt szerek száma a múlt évben jóval kevesebb volt, mint a tárgyidőszakban. A gombaölők közül a Caramba Turbo és a Falcon Pro értékesített volumene nőtt valamelyest. A rovarölők közül a Force 1,5 G forgalma több mint a felére, míg a Karate Zeoné 23 százalékkal esett vissza. A gyomirtók iránti igény 2022 negyedik negyedévében a kétharmadával csökkent 2021 azonos időszakához képest. Az AKI által vizsgált termékek értékesítési átlagára nőtt, az árváltozás mértéke széles skálán mozgott, a legnagyobb mértékben a Roundup Mega gyomirtó ára (2,4-szeresére), míg a legkisebb mértékben, mindössze 3 százalékkal a Pulsar 40 gyomirtóé emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!