Állami tulajdonú épületet vásárolhat meg a Budai Várban a Pallas Athéné Alapítvány

Gazdaság, 2020.12.30

A kormány december 29-i határozata alapján a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) megvásárolhatja a Budai Várban, a Szentháromság téren álló Burg Hotel épületét - közölte az MTI-vel az alapítvány.

A közleményben emlékeztettek: a Magyar Nemzeti Bank által alapított PADME létrejötte óta olyan történelmi szempontból jelentős, emblematikus helyen lévő ingatlanokat újít fel és hasznosít az alapítvány oktatási, tudományos céljaira, amelyek kihasználatlanul, illetve elhanyagoltan álltak.

Az alapítvány eddigi ingatlanberuházásai során kiemelt szempont volt, hogy a legkorszerűbb technológiákat felhasználva, olyan fenntartható, közösségi és kulturális terek jöjjenek létre, melyek a magyar tudományos élet meghatározó sarokpontjai lesznek a következő évtizedekben - közölték.

A PADME beruházásában újult meg a számtalan építészeti díjat elnyert Úri utca 21. alatt lévő Régi Városháza, amely ma Bölcs Várként működik, valamint 2021 első felében a felújítás után várhatóan megnyitja kapuit az ugyancsak a Budai Várban, az Úri utca 72. szám alatt, a Kapisztrán tér sarkán álló történelmi épület is - idézték fel a közleményben.

Az adásvételi szerződés megkötéséről a kormányhatározat szerint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek kell gondoskodnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül a független szakértői értékbecslés rendelkezésre állását követő 60 napon belül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!