AM-államtitkár: az élelmiszerbiztonság területén is nagy jelentőséggel bír az állatorvosok munkája

Gazdaság, 2019.09.06

Az állatorvoslásban és az élelmiszerlánc-biztonságban már most láthatóak azok a kihívások, amelyek megválaszolásához az állatorvostan hallgatók új ötleteire lesz szükség - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken az Állatorvostudományi Egyetem tanévnyitóján, Budapesten a szaktárca közleménye szerint.

Az államtitkár a közlemény szerint hozzátette azt is, hogy a növénytermesztés, az állattenyésztés és az élelmiszeripar új technológiái, a génszerkesztés, a globalizáció és az éghajlatváltozás megannyi következménye jól láthatóan eddig nem ismert kérdéseket szül a következő évtizedekben, amelyekre a jövő generációjának kell megadnia a szakmai és erkölcsi értelemben is megfelelő válaszokat.

Zsigó Róbert szerint az élet legfontosabb dolgait - az egészséget, a fiatalságot, a szabadságot - természetesnek érzi az ember, értéküket csak akkor becsüli meg, amikor a hiányukkal először találkozik. Ennek megfelelően az élelmiszerbiztonságot is hajlamosak magától értetődőnek gondolni, pedig annak a fenntartásán nap mint nap több ezer szakember dolgozik, élükön az állatorvosokkal - mondta.

Kitért arra is, hogy az állategészségügyi szolgálat hatékony munkájának egyik jól mérhető eredménye a különböző, nemzetközileg elismert mentességek megszerzése, illetve azok megtartása.

Ilyen volt 2014-ben a gümőkórtól, 2015-ben az Aujeszky-féle betegségtől való mentességnek az Európai Unió által történt elfogadása. Különösen nagy jelentőségű volt a közelmúltban a Magyarországon is megjelenő és nagy gazdasági károkat okozó magas patogenitású madárinfluenza járvány, amely felszámolása nem sikerült volna a magyar állategészségügy és a hatóság következetes és kiváló munkája nélkül - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!