AM: befejeződött a SAPS és a zöldítési támogatás kifizetése

Gazdaság, 2021.04.27

Lezárult a hazai termelők számára legfontosabb közvetlen támogatási jogcímekhez kapcsolódó kifizetés, a termelők a korábbi előleg- és részfizetéssel, valamint a most zárult végfizetéssel együtt a 2020-as kérelmeik alapján közel 364 milliárd forinthoz jutottak a területalapú alaptámogatás (SAPS) és a zöldítési jogcímhez kapcsolódóan - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint.

Feldman Zsolt közölte, hogy az előbbiek mellett még összesen 11 milliárd forint kifizetés történt a kistermelői támogatás, illetve a termeléshez kötött anyatehéntartás keretében. A következő hetekben a fiatal gazdák többlet területalapú támogatását, és a területalapú termeléshez kötött támogatásait folyósítják. Az államtitkár megerősítette: a közvetlen támogatások termelés- és jövedelembiztonságot nyújtanak a termelőknek, javítják a hitelképességüket, és önerőként versenyképességet növelő beruházások finanszírozásához is felhasználhatók. Szerepük ezért kiemelkedő a mezőgazdaság folyamatos működésének, fejlődésének szempontjából, és ennek köszönhetően hozzájárulnak a magyar lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátásához is - tette hozzá. Feldman Zsolt elmondta, hogy a Magyar Államkincstár 12,2 milliárd forintot utalt a SAPS végfizetési eljárása során április 19. és április 23. között a termelőknek. Így a korábban kifizetett összegekkel együtt a 138 ezer SAPS-támogatást igénylő - a tavalyi, 2020. évi kérelmeik alapján - összesen 241,2 milliárd forinthoz jutott. A másik legjelentősebb keretösszegű jogcím, a zöldítési intézkedés, amely 137 ezer termelőt érintett. Számukra 22,7 milliárd forintot utaltak végfizetés keretében. Ezzel az összeggel együtt a termelők 122,8 milliárd forintot kaptak a tavalyi októberi előlegfizetési időszak kezdete óta. A zöldítés hozzájárul a környezeti és éghajlatpolitikai célok eléréshez is többek között az állandó gyepterületek arányának megtartásán, a terménydiverzifikáción és az ökológiai fókuszterületeken keresztül. A zöldítés 4 millió 344 ezer hektárt érintett, ami a mezőgazdasági terület meghatározó része, több mint négyötöde. A kistermelői támogatási rendszerben közel 17 ezer termelő vált jogosulttá - emlékeztetett az államtitkár. Mint mondta, az érintettek az áprilisi végfizetési eljárás során 164 millió forintnyi, míg a teljes kérelemfizetési folyamat keretében 4,1 milliárd forintot kitevő támogatáshoz jutottak. Mintegy 5700 termeléshez kötött anyatehéntartási támogatási kérelmet beadó termelő is megkapta az őt megillető támogatást. Az eljárás keretében 6,9 milliárd forintot utaltak át nekik. Feldman Zsolt hangsúlyozta: a Magyar Államkincstár munkáját segítette, hogy a termelők többsége törekedett a pontos és a helyes adatokat tartalmazó kérelmek beadására, ez is hozzájárult az áprilisi kifizetésekhez. Ezért az agrártárca államtitkára kéri az egységes kérelmet beadóktól, hogy a rendelkezésre álló határidőig igyekezzenek minél pontosabban kitölteni kérelmeiket, alaposan áttekinteni azt, és szükség szerint korrigálják az előzetes ellenőrzés keretében feltárt hiányosságokat. Ehhez igénybe vehető az országos lefedettségű falugazdász hálózat is, amely működését az AM a Vidékfejlesztési Program keretében finanszírozza - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!