AM: Magyarországon számos fenntarthatósági program működik sikeresen

Gazdaság, 2019.10.21

Az Agrárminisztérium (AM) számos fenntarthatóságot szolgáló programot működtet sikeresen, ilyen például a termelői piacok fejlesztése, az élelmiszerpazarlás elleni, "Maradék nélkül" elnevezésű kezdeményezés, illetve az erdőtelepítési támogatási program - mondta az AM közigazgatásért felelős államtitkára az Egyesült Arab Emírségekben szervezett zöldgazdasági konferencián.

A minisztérium közleménye szerint Szinay Attila az eseményen kiemelte, Magyarország tudásátadással, az élelmiszer-előállítással és feldolgozással összefüggő jó gyakorlatok megosztásával, azokban az országokban, ahol szükséges, hozzá tud járulni az élelmezésbiztonság eléréséhez. Ennek jegyében működik együtt Magyarország az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO). Példaként említette, hogy Magyarország ösztöndíjakat biztosít az agrárium területén a fejlődő országok hallgatói részére, valamint, hogy Afrikában agrár-szaktanácsadók számára szerveznek helyi képzéseket.

A Zöldgazdasági Világszervezet (WGEO) által szervezett konferencia október 20-21-én zajlott le Dubajban. A kétnapos eseményen magas rangú állami vezetők, nemzetközi szervezetek, vállalatok képviselői vettek részt. A rendezvény célul tűzte ki, hogy segítséget nyújtson a világ országainak, gazdaságfejlesztési stratégiáik kialakításához, és hozzájáruljon a szegénység csökkentéséért, a nők és a fiatalok gazdasági helyzetének javításáért folytatott erőfeszítésekhez - olvasható a tárca közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!