Átadták az okleveleket a beruházáslebonyolítási mestereknek a mérnökkamarában

Gazdaság, 2021.06.18

Ötvennyolc mérnök szerezte meg a legkorszerűbb beruházáslebonyolítói ismereteket az idén a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) beruházáslebonyolítói mesteriskolában - közölte a MMK pénteken az MTI-vel.

A több szakmai szervezettel közös képzés célja, hogy a már többéves gyakorlattal rendelkező mérnökök az ágazatban elismert vezető szakembereitől szerzett tudással sikeresebben tudják irányítani a beruházásokat.

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) azért szervezte meg 2019-ben az első Beruházáslebonyolítói Mesteriskolát, mert az építőipar jelzései alapján egyre inkább hiányzott a beruházáslebonyolítói képzés és az ott megszerezhető tudás.

A 2021. januárban indult 3 hónapos, 96 tanórás képzést, amelyben 56 előadó vett részt a járványhelyzet miatt a világhálón keresztül követhették a hallgatók.

A beruházáslebonyolítói mesteriskola folytatódik, már harminchatan jelentkeztek a következő kurzusra - közölte a kamara.

A tájékoztatás szerint a kamara Nukleáris Mesteriskola indításán is dolgozik, amely a nukleáris létesítmények környezetében történő tervezéshez ad majd magas szintű szakmai ismereteket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!