Az állatvédelmi civil szervezeteknek nagy segítséget jelent az állami támogatás

Gazdaság, 2022.05.27

Főként az állampolgárok által felajánlott szja 1 százalékból és a magánadományokból tartják fenn magukat az állatvédelmi civil szerezetek, ezért számukra nagy segítséget jelent az állam által biztosított 500 millió forintos keretösszeggel júniusban induló pályázat - közölték az állatvédelemben tevékenykedő országos szövetségek az MTI érdeklődésére pénteken.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos május 17-én jelentette be, hogy a civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre. A pályázatot június 20. és július 20. között lehet majd benyújtani.

A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ), amely 42 tagszervezetével az ország területén működő menhelyek több mint 50 százalékát fedi le, arról számolt be, hogy a tagszervezeteinél jelenleg 6-8 ezer darab kutya és 2 ezer macska található. A nagyságrend érzékeltetésére megjegyezték, hogy az országban összesen mintegy 10 ezer kutyáról gondoskodnak állatvédő szervezetek.

A szövetség kötelékébe tartozó alapítványok, egyesületek foglalkoznak az állatok ellátásával és örökbeadásával is. A menhelyekre kerülő állatok 30-50 százalékát tudják örökbe adni.

A MÁTSZ kiemelte, hogy a tagszervezetei kizárólag adományokból, jellemzően az állampolgárok által felajánlott szja 1 százalékból és eseti felajánlásokból tartják fenn magukat. Ez a feladat azonban egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, annak ellenére, hogy az állatgondozók kivételével mindenki önkéntesként, fizetés nélkül dolgozik.

Hozzátették, a tényleges állatvédő szervezetek részben állami feladatokat látnak el, állami hozzájárulás nélkül, ezért nagy segítséget jelent számukra a júniusban elinduló pályázat.

Mindezek miatt a szövetség minden tagja részt akar venni a miniszteri biztos által bejelentett pályázaton, amelyben az állatok ellátásán kívül ivartalanításra, felújításra és bővítésre kívánnak támogatást szerezni. Egyúttal jelezték: a drasztikusan emelkedő költségeik (energia számláik, orvosi költségeik) mérséklésére is szükség lenne, ellenkező esetben a jelenlegi menhelyek körülbelül 20 százaléka megszűnhet.

A Magyar Állatvédők Országos Szervezete (MÁOSZ) is azt közölte, hogy mind a 21 tagja élni kíván a júniusban induló pályázati lehetőséggel. A MÁOSZ tagszervezeteinek leginkább a meglévő orvosi költségek számláinak rendezésére, az ivartalanítási programok finanszírozására van szükségük.

A MÁOSZ is jelezte, hogy a civil állatvédelmi szervezetek a működéshez szükséges forrást túlnyomó részt az adó 1 százalékából és a magánadományokból biztosítják. A legerősebb támogatást maguk a rendszerrel foglalkozó személyek teszik ki, hiszen nélkülük a pénz sem segítene - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!