Az első negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a román gazdaság éves összevetésben

Gazdaság, 2020.05.15

Az első negyedévben a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2,7 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte pénteken gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet (INS).

Az első negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékkal nőtt negyedéves összehasonlításban.

A statisztikai intézet közölte, hogy a koronavírus-járvány megnehezítette az adatok begyűjtését, kevesebb válaszokat, alapinformációkat kaptak a gazdasági szereplőktől, ezért más alternatív forrásokat is használtak, hogy az adatok lehetőleg minél pontosabbak legyenek - olvasható az INS közleményében.

Tavaly a román gazdaság 4,1 százalékkal, 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt.

A román kormány eredetileg az idén is 4,1 százalékos gazdasági növekedést tervezett, de a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt felülvizsgálni várakozásait, így most már 1,9 százalékos GDP-csökkenésre számítanak. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap 5 százalékos, az Európai Bizottság 6 százalékos gazdasági visszaesést prognosztizált 2020-ra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!