Az INA 980 millió kuna osztalék kifizetéséről döntött

Gazdaság, 2022.06.15

Az INA horvát olajipari vállalat szerdai közgyűlésén 980 millió kuna (51,9 milliárd forint) osztalék kifizetéséről döntött, ez részvényenként 98 kuna (5191 forint) - olvasható a zágrábi tőzsde honlapján.

Az INA tavaly 1,27 milliárd kuna nyereséget könyvelt el.

A közgyűlés döntése értelmében a tavalyi eredményből 241,2 millió kunát az azt megelőző évben bekövetkezett veszteség fedezetére fordítanak, 51,6 millió kuna a kötelező tartalékba, 514 ezer kuna pedig eredménytartalékba kerül.

A javasolt 98 kuna osztalék 35,73 kunával, azaz 57 százalékkal több, mint a 2019-ben kifizetett osztalék. Akkor az INA 62,27 kunát fizetett részvényenként.

Az INA közleménye szerint a horvát állam mint részvényes javaslatára a közgyűlés az INA felügyelőbizottságába hat hónapra meghosszabbította Damir Mikuljan és Branimir Skurla mandátumát és egy új tagot is választott Ivo Ivancic személyében.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

A vállalat pénzügyi jelentése szerint az olaj- és gázipari csoport nettó nyeresége a 2021-es pénzügyi évben elérte a 1,27 milliárd kunát. 2020-ban 1,14 milliárd kuna veszteséget könyvelt el a cég.

Az olajiparban kiemelten figyelt, új beszerzési árakkal becsült (CCS), tisztított EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény egyszeri tételek nélkül 3 milliárd kunát tett ki, 70 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A cég nettó bevétele 2021-ben elérte a 22,4 milliárd kunát, ami 51,5 százalékkal több, mint 2020-ban volt, amit a jelentősen dráguló energiaárakkal és a kedvező piaci környezettel magyaráztak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!