Az UBM Holding Nyrt. és a Hiventures Zrt. 5 milliárd forintos tőkeemelési tervezetről állapodott meg

Gazdaság, 2022.05.19

Tőkeemelési tervezetről szóló megállapodást írt alá az UBM Holding Nyrt. és a Hiventures Zrt.; e szerint tőkebefektető 5 milliárd forintos, zártkörű tőkeemelést hajthat végre június 30-ig, amellyel az UBM Csoport növekedését, a magyarországi és nemzetközi terjeszkedését finanszíroznák - közölte a magyar takarmányiparban tevékenykedő UBM csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény ismerteti: az UBM Csoport Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában és Szerbiában van jelen. A csoport árbevétele 2020-ban 138 milliárd forint volt, amelynek csaknem fele exportból származott, míg a tavalyi év második fél évét 92 milliárd forintos árbevétel mellett 1,3 milliárd forintos adózott eredménnyel és 2,3 milliárd forintos kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti konszolidált nyereséggel (EBIDTA) zárta.

Az UBM 2021-ben 520 ezer tonna fehérje és olajosmag, valamint 698 ezer tonna gabona kereskedelmi értékesítése mellett 760 ezer tonna keveréktakarmányt gyártott, illetve alapanyagot értékesített a magyar és a regionális állattenyésztés szereplőinek.

Az UBM Holding Nyrt. a továbbiakban is dinamikus növekedést tervez, és célja, hogy a régióban is tovább növekedjen. Ennek érdekében több beruházás, illetve azok előkészítése folyik jelenleg is a román, szlovák és szerb piacokon - közölték.

Példaként említették, hogy a társaság szelestei telephelyén 1,2 milliárd forintos beruházással 60 ezer tonnával emelkedhet a sertéstáp gyártókapacitása, míg a szlovákiai Hernádcsányban 5,9 millió eurós beruházással a mostani 30 ezerről 88 ezer tonnára emelkedhet a brojler, sertés, kérődző állatok számára gyártott takarmányok gyártási kapacitása. A két beruházás 2022 nyarán készülhet el. Eközben márciusban jelentette be az UBM legújabb, 24,4 millió eurós zöldmezős beruházását Szerbiában, amelyet a magyar mellett a szerb kormány is támogat 6,3 millió, illetve 2,5 millió euróval.

A közleményben kiemelték, az UBM takarmányipari vállalatcsoportként arra törekszik, hogy régiós pozícióját tovább erősítve a következő években Kelet-Közép-Európában is meghatározó iparági szereplővé váljon minőségi termékeivel és szolgáltatásaival.

Az UBM Holding Nyrt. papírjaival a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriájában kereskednek; csütörtökön dél körül 28 600 forinton állt a részvény ára, aminek az elmúlt egy évben a legmagasabb értéke 29 200 forint, a legalacsonyabb 21 000 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!