Az Aegon és a Signal Iduna 2016 ügyfélbarát biztosítói

Gazdaság, 2017.03.10

A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna, a nagyoknál akárcsak 2015-re, az Aegon lett "Az év ügyfélbarát biztosítója" 2016-ban a Netrisk.hu közönségszavazása alapján.

Az online biztosításközvetítő portál MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a díjat 40 ezer ügyfélszavazat alapján ítélték oda.

A nagy biztosítók közül a 2. a K&H, a 3. az Allianz lett, míg a kis- és közepes kategóriában a 2. az Union, a 3. a Genertel.

A szavazó, biztosítói kapcsolattal rendelkező ügyfelek az általános értékelés mellett külön kitérhettek az ügyintézésre, az ügyfél-tájékoztatásra, az ügyfélmegtartó képességre és a kárrendezésre is. Új elemként a biztosító termékkínálatának, illetve ügyfélkezelésének fejlődését is véleményezhették.

A nagy biztosítók közé a legalább 5 százalékos, a kis- és közepesek körébe az ez alatti piaci részesedéssel rendelkezők kerültek. Mivel egy ügyfélnek több biztosítónál is lehet szerződése, a szavazók több biztosítót is értékelhettek 1 és 5 közötti osztályzataikkal.

Az ügyfelek az értékelt biztosítókat átlagosan 3,30-ra osztályozták, a nagy biztosítók átlaga 3,38, míg a kisebbeké 3,22 volt - idézte a közlemény Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját. Hozzátette: a tavalyi összesített mutatószám 3,21 volt, ami azt jelenti, hogy kimutathatóan javult a biztosítók fogyasztói megítélése.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!