Bank of England-kormányzó: súlyos károkat okozott a koronavírus-járvány a brit gazdaságban

Gazdaság, 2021.03.08

Nagyon nagy károkat okozott a brit gazdaságban a koronavírus-járvány, de az oltási kampány sikere nyomán most már látszik a fény az alagút végén - mondta hétfőn a Bank of England kormányzója.

Andrew Bailey a Resolution Foundation nevű, elsősorban a kis- és közepes jövedelmű fogyasztók életszínvonal-folyamatainak kutatására szakosodott független londoni gazdaságelemző intézet hétfő esti virtuális rendezvényén felszólalva elmondta: a Bank of England számításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idei harmadik negyedév végén 12 százalékkal lesz alacsonyabb a 2019 végén mért szintnél.

A brit jegybank vezetője kijelentette: ez hatalmas mértékű visszaesés, ráadásul a koronavírus-járvány reálgazdasági hatásainak szokatlan sajátossága, hogy egyszerre tette ki keresleti és kínálati oldalon jelentkező sokkhatásnak a brit gazdaságot.

Így a kilábalásnak is - a recessziók utáni fellendülések történetében ugyancsak szokatlan módon - mindkét oldalon egyszerre kell végbemennie, mert e kettős kilábalás nélkül nehezebbé válhat a válság során felmerült problémák kezelése - mondta a jegybanki kormányzó.

Bailey szerint ennek alapján a koronavírus-válság gazdasági természete markánsan különbözik a 2008-2009-es globális pénzügyi válságétól, akkor ugyanis a keresleti oldalt érte komolyabb ütés, és ezt a kínálati oldalon kialakult kapacitásfelesleg elhúzódó időszaka követte.

Éppen ezért nem lenne túl szerencsés a mostani sokkot egyedül a reálgazdaságban keletkezett kibocsátás rés kiszámításával illusztrálni - hangsúlyozta a Bank of England kormányzója.

Hozzátette: észlelhetővé vált a járvány eddigi időszakában bizonyos széttartás a kereslet és a kínálat között, de a válság átütő erejű sajátossága mégis az, hogy a keresleti és a kínálati oldalt egyszerre érte a koronavírus-járvány sokkja.

Bailey hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nagy-britanniai oltási kampány - amelynek december 8-i kezdete óta a brit felnőtt lakosságnak csaknem a felét már beoltották - hatalmas vívmány, és ennek nyomán már látszik a fény az alagút végén.

A Bank of England kormányzója megerősítette: a jegybank várakozása szerint a brit GDP-érték 2022 első negyedévében újból eléri a 2019 utolsó negyedében mért szintet.

Bailey közölte: a kilábalás és a 2 százalékos inflációs cél újbóli elérésének támogatása végett a Bank of England folytatja és várhatóan 2021 vége felé befejezi bejelentett eszközvásárlási programját.

A Bank of England tavaly márciusban, a koronavírus-válság kezdetén két, soron kívüli ülésen 0,75 százalékról a jelenlegi 0,10 százalékra csökkentette irányadó kamatát, és a korábban kihelyezett 445 milliárd fontról azóta három lépésben 895 milliárd fontra (385 ezer milliárd forintra) növelte a mennyiségi enyhítés keretét.

Ebből a jegybank brit állampapírt, illetve a pénzügyi szektoron kívüli cégektől befektetési osztályzatú fontkötvényeket vásárolhat.

A Bank of England legutóbb novemberben emelte a likviditáspótló eszközvásárlási program célösszegét: akkor 150 milliárd fontot - az elemzői várakozásoknál sokkal többet - tett hozzá az állampapír-vásárlásokra fordítható részhez.

A vállalati kötvények vásárlásának 20 milliárd fontos kerete nem módosult.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!