Belépett a magyar piacra a Wyser fejvadász cég

Gazdaság, 2020.02.27

Magyarországon is megkezdte működését a már 12 országban toborzással, kiválasztással, valamint tanácsadással foglalkozó Wyser, a Gi Group tagja - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

A nemzetközi cég kifejezetten a 45-50 ezerre becsült közép- és felsővezetői piacra fókuszál Magyarországon, arra számítva, hogy a következő években számuk nőhet. Kiemelték, hogy az elmúlt időszakban több mint 2000 milliárd forint értékű, nagy volumenű beruházást jelentettek be Magyarországon a vállalatok, amelyek megvalósulásához nemcsak a különböző funkciók ellátásához szükséges szakembereket kell megtalálniuk, hanem a kulcsfontosságú közép- és felvezetőket is.

A közleményben Rónai Dánielt, a Wyser magyarországi vezetője kifejtette, a cég azért választotta Magyarországot, mert úgy látják, hogy a dinamikus gazdasági növekedés a jövőben is fennmaradhat, de a vállalatok egyre élesebb versennyel néznek majd szembe, így még inkább szükségük lesz jól teljesítő vezetőkre.

A több mint 20 éves múltra visszatekintő Gi Group árbevétele 2018-ban átlépte a 2,3 milliárd eurót, a cégcsoport több, mint 50 országban van jelen, 500 kirendeltséggel közel 4000 munkavállalót alkalmaz, és több mint 22 ezer partnerrel dolgozik együtt évente. Magyarországon a Gi Group jelenleg a Grafton Recruitment és a Wyser brandekkel képviselteti magát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!