Benyújtotta a Paks II. Zrt. a létesítésiengedély-kérelmet az OAH-nak

Gazdaság, 2020.06.30

A Paks II. Zrt. benyújtotta a két új blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak - jelentette be Süli János tárca nélküli miniszter kedden Pakson, ahol elsőként a térség polgármestereinek tartott fórumon számolt be a lépésről.

A miniszter hangsúlyozta: a dokumentáció alátámasztja, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek.

A Paks II. Zrt. 2020. június 30-án, azaz ütemterv szerint nyújtotta be az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) a két új paksi blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet. A dokumentáció csaknem háromszázezer oldalt tesz ki. Az OAH visszaigazolása a dokumentáció befogadásáról a fórum közben meg is érkezett, amit Süli János történelmi pillanatnak nevezett.

A paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter emlékeztetett, hogy két, a Roszatom által kifejlesztett VVER-1200-as 3+ generációs blokk épül Pakson, a meglévő egységektől északra. Ez egy továbbfejlesztett, harmadik generációs blokktípus, amelynek tervezésekor a biztonságnövelés hangsúlyos szerepet kapott.

A biztonságot aktív, energiabetáplálást igénylő, valamint passzív, funkciójukat emberi közreműködés nélkül, fizikai törvényszerűségek alapján ellátni képes biztonsági rendszerek garantálják. Alkalmaznak több, a nyomottvizes technológiájú blokkoknál újdonságnak számító műszaki megoldást is. Ilyen például az utasszállító repülőgép rázuhanásának is ellenálló kettősfalú konténment, az olvadékcsapda, valamint a hidrogénkezelésre szolgáló rekombinátorok - ismertette a miniszter.

Süli János a 47 települést magába foglaló Paksi Társadalmi Tanács (PTT) ülésén és az azt követő sajtótájékoztatón is kiemelte, az OAH-nak átadott dokumentáció azt támasztja alá, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek.

Elmondta, hogy az engedélyezési dokumentáció ellenőrzésére a hatóságnak 12 hónap áll rendelkezésére, amelyet 3 hónappal meghosszabbíthat. Az OAH a bírálatba a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségen keresztül nemzetközi szakértőket is bevon. Ez idő alatt változatlanul intenzív lesz a kapcsolattartás az Országos Atomenergia Hivatallal, a hatóság az értékelés során további adatokat, információt kérhet a projektcégtől - tette hozzá.

Az Európai Bizottság döntése alapján a létesítésiengedély-kérelem benyújtását követően három hónappal lehet kérelmezni a földmunkák elkezdését - közölte Süli János. Azt mondta, a bírálatra ez esetben három hónapja van az OAH-nak, így az engedélyek birtokában akár 2021 elején megkezdődhetnek a létesítést megelőző területelőkészítő földmunkák. A főépület építéséhez az engedélyt 2021 őszén kaphatja meg a társaság.

Süli János kitért arra is, hogy folyamatos a munka a felvonulási területen: elkészült a transzformátorállomás, szerkezetkész a megrendelő és a fővállalkozó számára készülő két irodaház, illetve az üzemi konyha és étkező. Hamarosan kezdődik az Erőmű-beruházási Központ kivitelezése is az új blokkok helyszínének közvetlen szomszédságában. Mindemellett jól halad az a területelőkészítési munka, amelynek zárásaként az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. átadja az új blokkok területét a projektcég számára.

A két új egység megépítése Süli János szavai szerint komoly lehetőség a térség számára, rengeteg kapcsolódó beruházásra kerül sor: utakat, lakásokat, üzemcsarnokokat építenek, fejlesztéseket végeznek az egészségügy, az oktatás terén és számos más szolgáltatási területen. A beruházáshoz kapcsolódóan egy komplex, összehangolt fejlesztési programot valósítanak meg a térség felzárkóztatása érdekében.

Süli János a Paks II. projekt jelentőségéről szólva kiemelte: a magyar gazdaság hosszú távú versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a magyar emberek és a hazai vállalkozások megfizethető áron jussanak klímabarát villamos energiához, télen-nyáron, az időjárás alakulásától függetlenül a nap 24 órájában.

Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy 2015-ben, a projekt környezetvédelmi engedélyezése során egy több mint negyvenállomásos fórumsorozatot tartottak a térségben. A kedvező tapasztalatok alapján úgy döntöttek, a mostani jelentős állomásnál is felkeresik a környék településeit, hogy az ott élők első kézből kaphassanak tájékoztatást a Paks II. projektről.

Közérthető lakossági tájékoztató kiadvány is készül, amelyet a Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó csaknem félszáz település minden háztartásába eljuttatnak. A létesítésiengedély-kérelemről szóló mintegy százoldalas összefoglalót szintén közzéteszik a Paks II. Zrt. honlapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!