BÉT - Alacsony forgalomban emelkedett a BUX

Gazdaság, 2021.04.27

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,58 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 43 357,19 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, kedden viszonylag unalmas nap volt a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom alacsonyan alakult. Ugyanakkor a magyar piac jobban teljesített a nyugat-európai és az észak-amerikai tőzsdéknél, emelkedni tudott.

Hozzátette, a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai döntésére várnak.

A Mol 4 forinttal, 0,19 százalékkal 2056 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,11 százalékkal 13 390 forintra erősödött, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 420 forintra nőtt, forgalma 337,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,46 százalékkal 8795 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3774,04 ponton zárt kedden, ez 19,63 pontos, 0,52 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!