BÉT - Alulteljesítő volt a magyar piac

Gazdaság, 2019.01.15

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,39 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 40 600,26 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a részvénypiacokon nem igazán volt hatása annak, hogy kedd este szavaz a londoni törvényhozás alsóháza a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodásról. A részvényelemző ezt azzal magyarázta, alapvetően azt várja mindenki, hogy elutasítják Theresa May javaslatát, legfeljebb arról van vita, hogy erre mekkora többséggel kerül sor.

A nyugat-európai tőzsdéken átlagos forgalom mellett kis emelkedések voltak, például a német DAX index 0,3 százalékot emelkedett, és a többi piacon is nagyon visszafogott, 0,1-0,4 százalékos pluszokat lehetett látni. Hozzátette, a BUX mintegy 0,2 százalékos csökkenésével kicsit alulteljesítő volt, a mintegy 7 milliárd forintos forgalom pedig alacsony a 10-11 milliárd forintos átlagos forgalomhoz képest.

A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,75 százalékkal 3178 forintra csökkent, 831,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 600 forintra esett, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,88 százalékkal 458 forintra erősödött, forgalma 304,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,69 százalékkal 5810 forintra nőtt, forgalmuk 742,1 millió forintot ért el.

A BUMIX 3899,92 ponton zárt kedden, ez 10,22 pontos, 0,26 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!