BÉT - Az OTP húzta vissza a BUX-ot

Gazdaság, 2019.06.11

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,09 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 41 234,66 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: emelkedés látható a nemzetközi részvénypiacokon, mind az európai, mind az európai parketteken. Ezt támogatja Mexikó és Donald Trump hétvégi megállapodása is, amelyet követően az Egyesült Államok nem fog újabb vámokat kivetni Mexikóra. Több európai parkett ma nyitott ki először az ünnep után, így most követték le a híreket - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a jelentős autós kitettségű német index - miután a vám elmaradása az autószektort pozitívan érinti - kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A BÉT emelkedését az OTP fogta vissza. Kirobbanó formában van ugyanakkor a Magyar Telekom, amely több mint 3,5 százalékos pluszban van - mondta az elemző.

A Mol 20 forinttal, 0,61 százalékkal 3306 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,56 százalékkal 12 410 forintra csökkent, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 14,50 forinttal, 3,52 százalékkal 427 forintra nőtt, forgalma 411,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 5100 forintot ért, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4245,81 ponton zárt kedden, ez 13,66 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!