BÉT - Csökkenéssel kezdődhet a kereskedés

Gazdaság, 2020.04.01

Csökkenéssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerdán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy a keddi intenzív pozitív korrekciót követően a koronavírus gyorsuló terjedése miatt ismét romló nemzetközi befektetői hangulat következményeként a negatív tartományban indulhat a kereskedés szerdán a BÉT-en.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama kedden nem érte el a 10 ezer forintos ellenállási szintet, a 9500 forintos szinten zárt végül, amelynek letörése esetén ismét a 9 ezer forintos szint felé indulhat. A Mol jegyzése az olajpiaci korrekció miatt jelentős emelkedést mutatott kedden, rövid időre átlépte a 2 ezer forintos ellenállást, majd visszakorrigált, szerdán az 1900 forintos támaszra érdemes figyelni.

Javuló finomítói marzsokról számolhat be a Mol, szerdán teszi közzé a vállalat a márciusra vonatkozó csoportszintű finomítói árrését. Januárban és februárban ez 4,8 dollár volt, míg márciusban ez - a várakozás szerint - nagyot javulhatott, mert a csökkenő olajár jellemzően kedvez a finomítói marzsoknak, és az Ural-Brent jegyzés közötti különbözet is kedvezően befolyásolta a finomított termékeken elért profitot. Várhatóan a következő hónapokban sem lesz probléma a marzsokkal, sokkal inkább kérdéses, hogy hogyan alakul a finomított termékek értékesítése, tekintve, hogy a korlátozások miatt nagy mértékben csökkent a benzinkutak forgalma - írja Varga Zoltán.

A Richter dinamikus emelkedést követően elérte a 6400 forintos szintet, de ott megtorpant, fontos támasz 6 ezer forintnál húzódik a grafikonján. A Magyar Telekom jegyzése kilépett a 340-360 forintos kereskedési sávjából, és el is érte a 374 forintnál húzódó ellenállást. Most jó esély van egy új sáv kialakulására, a 360-380 forintos szintek között - emelte ki az Equilor szenior elemzője.

A CIB elemzői arra mutatnak rá, hogy a részvénypiacok első negyedévet átlagosan 20 százalékot meghaladó eséssel zárták, hosszú távra több ajánlás szerint is vonzóak lehetnek a részvénypiacok, ugyanakkor rövidebb távon továbbra is nagy a bizonytalanság, óvatos kitettségnövelés hosszabb távra indokolt lehet.

Érkeznek majd a márciusi makroadatok, de ezek még csak részben tükrözik a gazdaságok leállásának hatását, áprilisban látszik majd teljes mértékben a karanténok eredménye - hívják fel a figyelmet a CIB elemzői.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1149,54 pontos, 3,59 százalékos emelkedéssel, 33 134,87 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 81 forinttal, 4,38 százalékkal 1930 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 1,77 százalékkal 9500 forintra nőtt, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,95 százalékkal 365,50 forintra emelkedett, forgalma 375,7 millió forint volt. A Richter-papírok ára 310 forinttal, 5,29 százalékkal 6175 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!