BÉT - Csökkenést vár a szakértő a tőzsdén

Gazdaság, 2019.07.18

A romló nemzetközi hangulat miatt csökkenésre számít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértő.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője közölte: a BUX index szerdán nem tudta áttörni a 41 000 pontos szintet. A technikai képe inkább semleges, és negatív korrekció indulhat csütörtökön - írta. A vezető részvények közül a Mol és a Richter árfolyama csökkenhet szerinte. A Magyar Telekom képe továbbra is pozitív, míg az OTP-részvények ára inkább csökkenhet a nemzetközi hangulat miatt - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,40 százalékkal 3008 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 190 forinttal, 1,53 százalékkal 12 600 forintra erősödtek, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra esett, forgalma 140,3 millió forint volt. A Richter-papírok 16 forinttal, 0,32 százalékkal 4984 forintra gyengültek, forgalmuk 895,8 millió forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!