BÉT - Csökkenő forgalom mellett nőtt a héten a BUX

Szerencsejáték, 2021.10.17

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 1,50 százalékos emelkedéssel, 54 764,34 ponton zárt a héten.

A forgalom az előző heti 54,173 milliárd forintról 52,474 milliárd forintra csökkent. A vezető részvények közül csak a Richter gyengült.

A BUX péntek kivételével a hét minden napján történelmi csúcsot döntött, a csütörtöki záróérték már az 55 ezer pontot is meghaladta. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a BUX további emelkedésére számít az MTI-nek küldött összefoglalója alapján. Bár a felívelés átmenetileg megtört, a csaknem egy hónapja tartó növekedés után természetes, hogy pénteken bekövetkezett a negatív korrekció - hangsúlyozta Varga Zoltán. Hozzátette, hogy a nemzetközi befektetői hangulat is kedvezőbbé vált, elsősorban a kedvező amerikai vállalati jelentéseknek köszönhetően.

Az elemző szerint több vezető kibocsátó is erősödés előtt állhat. Sajtóértesülések szerint az OTP az orosz piacon szerezhet érdekeltséget, míg a Mol árfolyamát az olaj drágulása lendítette föl. A CIB az MTI-nek küldött heti összefoglalójában megjegyezte, hogy valószínűleg nem átmeneti az áremelkedés, tartós drágaságra kell készülni az olajipari beruházások visszaesése miatt.

A héten a legnagyobb mértékű, 2,21 százalékos emelkedést az OTP érte el. Záró árfolyama 19 ezer forint, heti forgalma 24,1 milliárd forint volt.

Jelentős, 2,01 százalékos erősödéssel zárt a Mol is, amely pénteken 2738 forinton zárt, összforgalma 15,767 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom részvényei 0,71 százalékos erősödéssel 427 forintig jutottak a héten, több mint 580 millió forintos forgalomban.

A Richter-részvények értéke 0,29 százalékos gyengülést követően 8565 forintig csökkent, a heti forgalom kevéssel meghaladta a 7 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,43 százalékos emelkedéssel 4387,15 pontig jutott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!