BÉT - Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Szerencsejáték, 2020.02.16

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 905,98 ponton zárt pénteken, 419,06 ponttal, 0,94 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 61,75 milliárd forint volt az előző heti 72,67 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött elemzése szerint a héten hullámzó teljesítményt nyújtott a BUX, de a pénteki pozitív GDP adat kedvező előjel lehet a következő hétre.

Az elemzésben kitértek arra, hogy az infláció januárban a vártnál is magasabban alakult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint, emiatt az euró-forint árfolyama átlépte a 340-es lélektani határt. A jegybank kommentárja és a hazai növekedésről szóló pénteki adatok aztán erősítették a forintot.

Az Equilor jelezte, hogy gyenge negyedévvel zárhatta a tavalyi évet a Mol az elemzők szerint. A külső környezet nem kedvezett az olajcégnek az év utolsó három hónapjában: a Brent olaj ára 6,6 százalékkal csökkent éves alapon, és várhatóan a kitermelési mennyiség is elmarad a tavalyitól. A dollár erősödése a forinttal szemben segíthette a kitermelési divízió eredményét, ami a várakozások alapján 22 százalékkal csökkenhetett éves alapon. A finomítás és kereskedelem divíziótól ennél is nagyobb, 30 százalékos visszaesést várnak a rendkívül nyomott finomítói marzsok és petrolkémiai árrés miatt. A fogyasztói szolgáltatások folytathatta diadalmenetét, 18 százalékkal bővülő eredményt várnak ettől az elemzők.

A Mol negyedik negyedéves EBITDA-ja a várakozások alapján 17 százalékkal lehet alacsonyabb a tavalyinál, míg az adózott eredmény soron 34 százalékos visszaesést prognosztizálnak. A gyenge negyedéves eredményekkel számolva is meglehet a menedzsment által célként megfogalmazott 2,4 milliárd dolláros éves EBITDA - tették hozzá.

Az elemzésben az Equilor kiemelte, hogy ismét nem fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a devizaswap-tenderen, így 64 milliárd forinttal, 1991 milliárd forintra csökkent a bankrendszeri többletlikviditás. A jegybank újra felhívta a figyelmet, hogy a bankrendszeri likviditás érdemben csökkenni fog az első negyedév hátralévő részében.

A héten a Richter-részvények ára 2,37 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 6920 forinton zárt, heti forgalma 19 milliárd forint volt.

Az OTP árfolyama 2,30 százalékkal nőtt, 15 150 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 28,2 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 0,22 százalékkal erősödött, pénteken 452 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta az 1,1 milliárd forintot.

A Mol 3,33 százalékkal gyengült, pénteki záróára 2556 forint volt, heti forgalma megközelítette a 10,5 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3692,86 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 93,77 ponttal, 2,61 százalékkal magasabban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!