BÉT - Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Szerencsejáték, 2021.03.28

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten; a BUX 44 201,25 ponton zárt pénteken, 159,13 ponttal, 0,36 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac forgalma 48,54 milliárd forint volt a múlt heti 58,04 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a hét elején történt zuhanást követően némi emelkedéssel zárta a hetet a BUX-index.

Közölték, kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatok.

Az MNB közleményében azonban az idei évre vonatkozó inflációs prognózist 3,5-3,6 százalékról 3,8-3,9 százalékra emelték, és kiemelt helyen szerepeltek az inflációs veszélyek. Ugyanakkor a növekedési kilátásokat is felfelé módosították, idén 4,0-6,0 százalékos, jövőre 5,0-6,0 százalékos, 2023-ban 3,5 százalékos gazdasági bővülést várnak.

A jegybank hangsúlyozta, hogy adott esetben készek a megfelelő eszközök alkalmazására, annak érdekében, hogy megelőzzék az infláció tartós emelkedését. Idén a korábbinál is nagyobb kilengéseket várnak, a második negyedévben megközelítheti az 5 százalékos szintet, majd a nyári hónapoktól visszatérhet 4 százalék alá.

Az összefoglalóban felhívták a figyelmet a piaci várakozásra, hogy a Moody's Investors Service pénteken piaczárás után bejelenti döntését Magyarország szuverén adósbesorolásának felülvizsgálatáról. A Moody's bejelentésében azt közölte, hogy nem foglalkozott Magyarország besorolásának felülvizsgálatával.

A héten a Mol 2,87 százalékkal erősödött, 2222 forinton zárt pénteken, heti forgalma 11,4 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom árfolyama 0,37 százalékkal nőtt a héten, pénteki záró árfolyama 407,5 forint volt, heti forgalma 516,95 millió forintot tett ki.

A Richter 8785 forinton zárt pénteken, árfolyama a héten 0,28 százalékkal csökkent, heti forgalma meghaladta a 11,14 milliárd forintot.

Az OTP a héten 0,74 százalékkal gyengült, pénteken 13 480 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 23,2 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3765,17 ponton fejezte be a hetet, ami 3,87 ponttal, 0,10 százalékkal magasabb az előző hetinél.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!